Tanácsadó kollégámmal egy gyakorlati összefoglalót készítettünk neked, amiben megtalálod a leszokás a dohányzásról leggyakrabban feltett kérdéseit — azokat, amit a dohányosok a Start konzultációkon tőlünk kérdeznek.

Ha szeretnél végre végleg letenni a cigit szenvedés nélkül, és érthető, gyakorlati választ kapni arra, hogyan működik a leszokás folyamata, akkor ez az útmutató neked szól.

Itt nem csak tünetekről vagy elméletről beszélünk — azt nézzük meg, mi történik a testedben és a gondolkodásodban, amikor a dohányzás utáni vágy és a visszaesés kísértése jelentkezik, és hogyan tudod ezeket hatékonyan kezelni.

Két dolog miatt ajánlom Neked, hogy végigolvasd a gyakran ismételt kérdéseket:

Egyrészt látom azt, hogy az emberek nagy része megvan arról győződve, hogy az ő helyzete speciális, az ő helyzete bonyolultabb, nehezebb, mint más dohányosoké. Ergo nála bizonyára nem működhetnek azok a leszoktató technikák, amik másoknál. Bízom benne, hogy ha végigolvasod ezt az összefoglalót, akkor Te is sok olyan kérdésre ráismersz majd, ami benned is ott motoszkál a leszokás kapcsán, és talán rájössz arra, hogy a Te helyzeted sem lehet annyira speciális.

Másrészt szeretném azt is megmutatni Neked, hogy minden, amit a dohányzás kapcsán érzel vagy gondolsz, az teljesen oké. Normális, ha félsz, ha kételkedsz, nincs abban semmi szégyellnivaló, ha remeg a lábad még a leszokás gondolatától is. Több, mint 16 éve vagyok leszoktató terapeuta, évente kb. 1 000 szemináriumot vezetek és minimum kétszer ennyi dohányossal beszélünk a kollégáimmal telefonos konzultációkon. Hidd el nekem, hogy nincs buta kérdés, és nincs szégyellnivaló kétely a dohányzás kapcsán! 

Na, de vágjunk is bele a kérdésekbe!

1) Miért van az, hogy este még elhatározom, hogy leszokom a cigiről, de reggel képtelen vagyok nélküle indítani a napot?

Ez egy teljesen tipikus jelenség — nem lustaság vagy gyengeség kérdése.

Ez egy mentális kötődés. A tested és az elméd megszokta, hogy a cigaretta adja a „start gombot”, a rutin támogatását: reggeli kávé mellé, stressz esetén, unalomban stb.

Amikor azt mondod: „Most már leszokok”, az elméd tudja, hogy ez jó döntés.
De a régi minták — a „kávé + cigi”, a „állj meg egy pillanatra” — még ott motoszkálnak benned. Ez a két rendszer (tudatos cél vs. megszokott reflex) harcol egymással.

👉 A lényeg:
A leszokás nem arról szól, hogy több akaraterő kell — hanem arról, hogy megváltoztatod a gondolkodásmódod és a szokásaidat.

📍 Ez az oka annak, hogy reggel még erős a vágy:

  • a tested a rutinra reagál, nem a logikára;

  • a dohányzás utáni reflex még aktív, mert a nikotinéhség és a mentális kötődés együtt működnek.

A leszokáshoz egy döntést kell hoznod, és kell egy módszer, ami segít Téged. Ha úgy érzed, még nem állsz készen, hogy elgyere egy leszoktató szemináriumra, akkor is bármikor felhívhatod az ingyenes tanácsadó vonalunkat a 06-20-580-9244-es számon, segítünk elindulni Neked. 

2) Rettentően félek az elvonási tünetektől! Hogyan lehet úgy leszokni, hogy ne szenvedjek?

Természetes, hogy egy dohányos fél a leszokástól. Miért? Mert a cigi a dohányosnak egyfajta támasz. Napindító, stresszcsökkentő, társ a bajban, énidő, “jóbarát”. Minden, ami jó, azt dohányosként a cigivel társítjuk. Olyan ez, mint a kábítószer függőség. Annak idején, még dohányos koromban, ha valaki szóba hozta a leszokást, én is olyan ideges lettem, hogy máris nyúltam a cigiért. Egyszerűen kivert a víz még a leszokás gondolatától is. Ezt az érzést csak azok ismerik, akik maguk is erősen dohányoznak vagy dohányoztak.

Sok dohányos pont emiatt halogatja a leszokást: mert félnek a nikotin elvonási tünetektől.
Ez érthető – a fejünkben a leszokás = szenvedés. Pedig ez nem szükségszerű.

A nikotinelvonás fizikai tünetei valójában rövidek és enyhék:
a nikotin kb. 72 óra alatt teljesen kiürül a szervezetedből. Ezután a fizikai vágy csökken, és marad az, ami valójában nehezebb: a mentális kötődés a cigarettához.

👉 A valódi nehézség nem a nikotinhiány, hanem a gondolati reflexek, amiket a cigarettához kapcsoltál:

  • stresszoldó,

  • megnyugtató,

  • „kell egy szál, hogy gondolkodni tudjak”.

Ezért is működik az Allen Carr módszer:
nem nikotintapaszt ad, hanem újraírja a dohányzáshoz fűződő gondolkodásmódodat. A cél az, hogy ne úgy érezd, lemondasz valamiről, hanem megszabadulsz valamitől.

📍 Összefoglalva:

  • a leszokás nem szenvedés, ha nem küzdesz a cigaretta elvesztésével,

  • a nikotin elvonási tünetek 3–5 nap alatt lecsengenek,

  • a mentális részt viszont át kell alakítani, különben vissza-visszatér a vágy.

A cigit tehát nem a kezedből, hanem a fejedből kell kivenni, erre pedig létezik hatékony technika, erre van a 41 éve működő Allen Carr módszer. A szemináriumon lépésről-lépésre helyre tesszük azokat gondolati kötődéseket, amik most még a cigihez láncolnak Téged. Ha végigcsinálod az egész napos programot, akkor a nap végére a megszokás huss, elillan. Nincs több sóvárgás, nincsenek elvonási tünetek, egyszerűen eszedbe sem jut többet rágyújtani. Ezt saját és másik több ezer dohányos példájából mondom.

3) Honnan fogom tudni, hogy készen állok a leszokásra?

Őszintén? Ilyen „készen vagyok” pillanat soha nem jön el.
A dohányos agy mindig talál egy kifogást: „ma még stresszes napom lesz”, „majd hétfőn”, „majd a nyaralás után”…

Valójában a halogatás is a mentális függőség része. A cigaretta azt az illúziót kelti, hogy segít – ezért érzed azt, hogy még nem jött el az ideje a leszokásnak.

De a valóság az, hogy:
–  minél előbb leteszed a cigit, annál előbb megszűnik a vágy utána,
–  a „készen állás” nem egy érzés, hanem egy döntés.

Ha félsz, ha bizonytalan vagy – az teljesen normális.
A legtöbben így érzik magukat a leszokás előtt. De ha elindulsz, és van egy módszered, ami nem szenvedésre, hanem megértésre és mentális felszabadulásra épül (mint az Allen Carr program),
akkor nem is fog hiányozni.

📍Ne várd meg, míg késznek érzed magad.
Kezdd el, és az érzés követni fog!

4) Akkor is le tudok szokni, ha szeretek dohányozni?

Minden dohányos szeret dohányozni. Még az is, aki már utálja a cigit, és utálja saját magát is, amiért még mindig nem szokott le. A dohányzás lényege pontosan ez: egy kettős függés, fizikai és lelki, mentális kötődés, ahol a mentális szál sokkal erősebb. De megnyugtatlak: amint megszüntetjük ezt az erős lelki kötődést, ezt a mentális függőséget, tényleg könnyű lesz leszoknod. A leszokóink többsége legalábbis később már azt nem érti, hogy miért nem jött el korábban az Allen Carr programra.

👉 Az Allen Carr módszer ezt a kettősséget segít felismerni és feloldani:
nem lesz többé szükséged a cigire sem stressz, sem unalom, sem rutin miatt.
Megérted, hogy mitől tűnt „jó érzésnek”, és hogy ez csak a függőség hangja volt benned.

Tudnod kell:

  • nem kell szenvedned a nikotin elvonási tünetektől,

  • nem leszel ideges, feszült vagy éhes tőle,

  • ha a mentális függőséget feloldod, a testi tünetek jelentéktelenné válnak.

📌 Nem az a kérdés, szeretsz-e dohányozni – hanem az, akarod-e még tovább hallgatni a függőség hangját.

5) Lehetséges, hogy 40 év masszív dohányzás után egy nap alatt leszokjak?

Erre azt tudom mondani Neked, hogy maga Allen Carr is 40 évig dohányzott, a leszokás előtti időszakban pedig már napi 5 doboz cigit szívott. A legtöbb szeminárium résztvevőnk évtizedek óta erős dohányos, mégis le tudják tenni a cigit könnyen és visszaszokás nélkül. Erre számtalan példám van az elmúlt 16 évből, hiszen 2010 óta, amióta Magyarországon elindult az Allen Carr program már több, mint 10.000-en vettek részt a szemináriumon és tették le sikeresen a cigarettát. A többségük úgy, hogy előtte már szinte mindent kipróbáltak a leszokásban, de semmi más nem segített. Tévhit, hogy aki dohányos, az örökre az is marad! És tévhit az is, hogy aki csak pár éve szívja, az kevésbé függő. Aki 5-10 éve dohányzik, az éppúgy függő, mint aki 20-30 éve dohányzik. Ugyanúgy pár nap alatt teljesen kiürül a szervezetéből a nikotin, és ugyanúgy tudja kívánni a cigit, mint aki 40 éve dohányzik. Dohányos van és nem dohányos. A kettő között a különbség pedig csupán EGYETLEN SZÁL CIGI.

6) Mennyi idő alatt regenerálódik a szervezetem hosszú évek dohányzás után?

Bármilyen káros is a dohányzás, az a jó hír, hogy a szervezet nagyon gyorsan regenerálódik. Ma már kutatások bebizonyítják, hogy aki 40 éves kora előtt leszokik a cigiről, az ugyanolyan hosszú életre számíthat, mint egy nemdohányzó. Pedig 40 éves korára a legtöbb dohányos már minimum 15-20 éve szívja. Aki 50 éves korában szokik le, az is arra számíthat, hogy fele akkora valószínűséggel alakul ki egy komolyabb betegség, mintha tovább dohányzott volna. Sőt, még a 60-70 éves korban történt leszokás is képes évekkel meghosszabítani egy volt dohányos várható élettartamát. Például miután valaki leszokik a cigiről, kb. másfél év alatt annyira lecsökken egy lehetséges szívinfarktus kockázata, mint egy nemdohányzónakAmikor leteszed a cigit, akkor szó szerint időt és éveket vásárolsz magadnak. Hiszen a leszokással ténylegesen meghosszabbítod az életed. Hidd, el megéri leszokni a dohányzásról akárhány éves is vagy!

 

7) Mit tegyek, ha a környezetemben mindenki dohányzik?

Sokan azt hiszik, hogy a dohányzásról leszokás csak akkor sikerülhet, ha senki sincs a közelükben, aki rágyújt.
Pedig nem az számít, hogy mások mit csinálnak – hanem az, hogy te mit érzel a cigarettával kapcsolatban.

Ha valóban megszabadulsz a nikotinfüggőség mentális részétől, akkor az nem fog érdekelni, hogy más dohányzik-e.
Sőt, inkább megerősít majd az érzés, hogy „de jó, hogy én már szabad vagyok”.

A leszokás a cigiről akkor is sikerülhet, ha minden barátod, kollégád dohányzik.
Mert a döntés és az élmény belül történik – nem kívül.

8) Miért nem működött eddig egyik módszer sem?

A legtöbb módszer csak a nikotinfüggőség testi oldalára koncentrál – tapasz, rágó, tabletta.
De a valódi ok, amiért nem tudtál leszokni, az a mentális kötődés a cigarettához.

Amíg azt hiszed, hogy a cigi megnyugtat, segít, feldob vagy társaságot ad, addig mindig vissza fogsz vágyni rá.
Ezért nem elég a nikotin pótlása – az érzelmi függőséget kell feloldani.

Az Allen Carr módszer pontosan ebben segít: nem pótol, nem tilt – hanem elmagyarázza, miért nem is volt szükséged rá soha.

Ezért tud a dohányzásról leszokás szenvedés nélkül működni – akkor is, ha más módszerek csődöt mondtak.

9) Félek, hogy elhízom, ha leszokom a dohányzásról. Mit tegyek?

Na, ez is egy olyan tévhit, amit a dohányos agy azért hoz létre, hogy fenntartsa a függőséget. Nem törvényszerű a súlygyarapodás a leszokás után. Sőt, általában csak azok szednek fel plusz kilókat, akik akaraterővel teszik le a cigit. Ennek oka, hogy ilyenkor az ember kompenzál. Aki fogcsikorgatva, akaraterővel áll ellen a ciginek, az úgy érzi, hogy valamiről le kellett mondania, ezért valami más örömmel – általában evéssel – vigasztalja magát. Ez tulajdonképpen nem más mint egy függőséget lecserélni egy másik függőségre, ami nagyon veszélyes, mert az elhízás komoly rizikófaktor. Mondhatni a volt dohányos ismét benne van a gödörben. Ezért (is) nagyon fontos a helyes módszer megválasztása, amikor eldöntöd, hogy leteszed a cigit. Ne próbálkozz önerőből, és ne válassz akaraterőt használó módszert. 

10) Mi a garancia rá, hogy a későbbiekben sem fogok visszaszokni a dohányzásra?

Nézd, ezt senki nem garantálja. Ez a Te döntésed. Amit én tudok garantálni, hogy ha az Allen Carr szemináriumon szoksz le, akkor nem fogod soha többé jó megoldásnak találni a cigit. Nem lesz többé szükséged rá, és nem esik majd nehezedre nemet mondani a “csak egy szál” cigikre. 10-ből 9 dohányosnál ez így működik, és van egy olyan sejtésem, hogy Nálad is így lenne…

10) Mi van, ha nem cigizek, hanem Iqos-t, vape-et, e-cigit vagy nikotinpárnát használok?

Jó hír: nem kell hagyományos cigarettát szívnod ahhoz, hogy működjön a módszer.
Az Allen Carr program nemcsak a nikotinfüggőséget, hanem a pszichés kötődést is megszünteti – azt az érzést, hogy ezekre az eszközökre „szükséged van”. Az én véleményem terapeutaként és exdohányosként is az, hogy a dohányzás terén egyetlen értelmes és valóban végleges megoldás létezik: letenni a cigi minden formáját, és megszabadulni nemcsak a nikotin, de a mentális függőségtől is.

Legyen szó Iqos-ról, vape-ről, e-cigiről vagy bármilyen más alternatíváról: nem pótszert kapsz – hanem szabadságot.

Remélem, hogy ezzel a kis összefoglalóval segíthettem Neked is, és sok hasznos információval lettél gazdagabb. Ha van olyan kérdés, amire nem kaptál választ, akkor keress bátran minket! Fontos, hogy ne tartsd magadban a leszokással kapcsolatos dilemmáidat, félelmeidet. Lehet, hogy csak egy beszélgetés, egy-két bátorító szó, vagy néhány helyes válasz kell ahhoz, hogy végre Te is boldog nemdohányzó lehess. Sok sikert kívánok ehhez Neked!

Dohányzás leszokás segítség

Published On: január 11th, 2026 /
LEGKÉNYELMESEBB

Video Szeminárium

LEGNÉPSZERŰBB

Élő szeminárium

9 végzetes tévhit a dohányzásról, IQOS-ról, e-cigiről, vape-ről tanulmány

Elolvastam és elfogadom az Adavédelmi nyilatkozatot