Szerintem így karácsony környékén pláne nem kell hosszan ecsetelni, hogy a dohányzás az egészségi kockázatok mellett leginkább a pénztárcánkat tudja megtépázni. 2010 óta őrült tempóban emelkedik a cigaretta ára, aminek nem titkolt célja részben a dohányzás visszaszorítása. Működik a képlet? Zötyögve. Az érezhető, hogy a horror árak miatt egyre többen szabadulnának már a cigitől, ám ugyanezen okokból legalább ennyien térnek át a sodort cigarettára. Neked hány dohányos ismerősöd van, aki elkezdte sodorni a cigit? Ők vajon miért nem próbálják meg inkább letenni? Eszembe jutott néhány pénztárcát érintő kérdés a karácsonyi kiadás listáim felett.

Közeleg a karácsony, és bevallom én ilyenkor minden évben picit bajban vagyok, mert tudom, hogy túl fogok költekezni. Mindig elhatározom, hogy idén más lesz, tartom magam a szigorúan tervezett büdzséhez, de vagy az áremelkedést nem tudom követni, vagy valahol máshol csúszik el a dolog.

És ilyenkor menetrend szerint jön a kérdés:
Honnan tudnék előteremteni egy kicsivel több pénzt decemberre?

Ez az a kivételes helyzet, amikor egy pillanatra felmerül bennem, hogy “de jó lenne újra dohányosnak lenni!”

Persze nem gondolom komolyan, de az egyszer igaz, hogy ha még dohányoznék, akkor nagyon egyszerűen megoldanám ezt a plusz pénzforrást: csak le kéne gyorsan szoknom, és máris megspórolnék 30-35 ezer forintot a hónapban.

Ilyen egyszerű. Persze csak nekem. És persze csak így utólag. Most már, nemdohányzóként.

De ugyanez neked, ha dohányos vagy, vajon mennyire opció? Nálad nyom bármit is a latba így karácsony, és újév környékén az anyagi érv a leszokásnál?

Én 15 évig azzal indokoltam a dohányzásom ezen részét, hogy ugyan már, ennyit megérdemlek. Úgyse költök más luxusra, egyéb káros szenvedélyem nincs. Aztán egyszer leültem egy kockás lappal, és kiszámoltam, mennyi is pontosan az annyi, és bizony keserves volt látni a számokat. Nem is visszafelé, hogy mennyit költöttem, hanem előre, hogy mennyit fogok még elkölteni…

Mivel minden cigarettának más az ára, ezért csak megközelítő számítással nézve 900, 1000 és 1200 Ft-os cigaretta árak mellett napi egy doboznyi fogyasztással ez egészen pontosan így néz ki:

Emiatt szoktam le? Hát persze, hogy nem. De hogy egy ponton túl az anyagiak is nagyban közrejátszottak az elhatározásomban, az tény.

Nagyon érdekes egyébként azt látni – az Allen Carr Start konzultációkon sokszor tapasztalom – hogy amikor a pénz-kérdés szóba kerül, a dohányosok azonnal három táborra szakadnak:

  1. Vannak, akik rögtön kifogást “kezelnek”, ez az, amit én is sokáig használtam: hogy ugyan, ez az egy hibám van, más meg elszórja a pénzét másra, na és?
  2. Van, aki elkezd kicsit utánaszámolni, és érezhetően elcsendesül a hangja, mert elszégyelli magát.
  3. És van, aki kategorikusan kijelenti, hogy engem nem érdekel a pénz. Ez egy fix kiadás az életemben és kész.

Na, de miért is nem? Hogy van az, hogy nem érdekel valakit egy havi 30-35 ezres tétel?

Ez az egyik momentum, amiből világosan látszik, hogy a dohányzás egy irtózatosan alattomos csapda.

Amikor az élet más területén képesek vagyunk kezünket-lábunkat törni sokszor egy kis spórolásért. Hajlandóak vagyunk hosszú perceket sorban állni, sőt akár egy másik városba, vagy országba is elautózni egy termékért, ha az kicsit olcsóbb. Kuponokat gyűjtünk, fekete pénteken azt várjuk mikor, melyik percben nyílik meg egy akció…Mindeközben a dohányzásra kiadott pénzt mégsem látjuk kidobott pénznek.

Ez racionális? Á, dehogy!
A dohányos nem intelligens? Hát, dehogynem!
Csak épp a kiadása tárgyával nincs racionális viszonyban.

Van az a mondás, hogy érzelmekkel nem lehet vitatkozni. És amikor egy dohányos azt mondja, hogy “de értsd meg, én szeretek cigizni, nem érdekel mennyibe kerül”, azzal egy laikusnak valóban eléggé nehéz vitatkozni. A legtöbben ilyenkor felteszik a kezüket, hogy erre nem lehet mit mondani.

És valóban az a helyzet, hogy a cigi ára az, amivel egy dohányos csakis akkor kezd el foglalkozni, amikor az eléri a saját lélektani tűréshatárát.

Mindenkinek máshol, de minden dohányos számára van egy bizonyos lélektani árhatár.

Ahogy Anna írta nekem nemrégiben, amikor arra kértem fogalmazza pár sorban, hogy mi az ő fő motivációja a leszokásban. Ezt írta:

“Én eddig 100%-ig meg voltam róla győződve, hogy képtelen lennék abbahagyni a dohányzást. De aztán ezer forint lett egy doboz cigi, és ez a tény egy kissé bosszantani kezdett. Nem, mintha a kilenchúsz olyan nagyon kedvező ár lett volna, de azért az ezer az mégis ezer. Ekkor kezdett zavarni, hogy dohányzom. És ekkor kezdtem meglátni olyan helyzeteket, amikor idegesített, hogy függő vagyok.”

És valóban mindannyiunknál van egy láthatatlan árhatár, ahol már komolyan fontolóra vesszük a leszokást a pénz miatt is.

No, és le is szokunk?

Aki most esetleg azt szeretné hallani, hogy igen, csak még jobban meg kell emelni a cigi árát, és az majd egyszer és mindenkorra megoldja a problémáját, azt sajnos ki kell ábrándítanom: A legtöbben sajnos így sem tudunk maguknak nemet parancsolni.

Egy olyan függőség esetén, mint amilyen a dohányzás, az ár maximum egy tényező lehet a leszokás felé vezető elhatározásnál, de nem a megoldás.

És ezt látjuk most is, hisz ilyen cigaretta árak mellett sokaknak nem az az első reakciójuk, hogy leszoknak. Először inkább visszavesznek az adagból, vagy átszoknak a sodrott cigire, de nem tudnak teljesen megszabadulni a dohányzástól. Önerőből semmiképp.

Mi hát a megoldás?

Így 8 év leszoktatói tapasztalat után már tudom a választ: Az, hogy NE csak a pénz miatt szokj le! NE is az új év miatt, és semmiképp NE mások miatt! Elsősorban csak magad miatt tedd le a cigit!

És lehetőleg válaszd a szenvedés nélküli, könnyű, és végleges megoldást. Ebben segítek neked többek között az ÚJÉVI, INGYENES LESZOKTATÓ VIDEÓ SOROZATTAL.
››Iratkozz fel te is a 4-5 perces videókra most!

Mert ha megvan a módszered, amivel mindez sikerül – legyen ez akár az Allen Carr, akár más – és tudod előre, hogy milyen csapdákba nem szabad belelépned a leszokás során, akkor emellé az a – nem is olyan kis – plusz pénz, amit majd minden hónapban megspórolsz már csak hab lesz a tortán! Akár már jövő karácsonykor? Vagy már jövő hónapban?

 

Published On: december 11th, 2019 /

Elolvastam és elfogadom az Adavédelmi nyilatkozatot