Aki ismer, az tudja rólam, hogy csakis olyan dolgot ajánlok másnak, amit én magam is kipróbáltam: végigcsináltam, megnéztem, elolvastam, részt vettem benne, ettem belőle…egyszóval, aminek a hasznosságáról én magam is meggyőződtem. Ezért a szokásomért általában tízből kilenc esetben nagyon hálás nekem a környezetem. A családom, az ismerőseim, és a kollégáim is előszeretettel kérik ki a véleményemet bizonyos dolgokban. Egy kivétel van: a dohányos barátaim és a leszokás témakör.
Az én helyzetem más…
“Nekem sokkal nehezebb leszokni, mert az egész baráti társaságom dohányzik…”
“Gábor, én épp válok. 15 évig nem dohányoztam, de ezt most nem élném túl cigi nélkül…”
“67 éves vagyok, 52 éve cigizek. Milyen módszerről beszélsz nekem?…”
“Nincs senkim és semmim. A cigi az egyetlen, ami maradt nekem…”
“Világéletemben gond volt az önbizalmammal és az akaraterőmmel. Tudod, hogy nálam ezek a bevált módszerek mindig defektesen működnek…”
“Figyelj, amikor a kutyával kimegyünk sétálni, és én nem gyújthatok rá? Ááá, olyan a világon nincsen…”
Reggelig tudnám mesélni Neked ezeket a történeteket!
Mert ezek a mondatok mind egy-egy leszokási történetet rejtenek. Volt dohányosok, kőkemény függők mondták őket. Olyan emberek, akik hosszú évekig a cigaretta rabságában éltek, és el nem tudták képzelni az életüket dohányzás nélkül. (Épp úgy, ahogyan talán most még Te sem.)
Mégis sikerült nekik!
Ott voltam, végigkísértem őket, és igen segítettem nekik egy olyan módszerrel, amiről én első perctől kezdve tudtam, hogy működik. De ehhez az ő döntésük kellett!
Ahogy a cikk elején is említettem a legtöbb dohányos sokáig nem akarja elfogadni a segítséget. Nem akarja látni a jeleket, nem foglalkozik a jó tanácsokkal.
Ma már megtanultam ezt, és kínosan ügyelek rá, hogy a privát életemben se legyek egy percig se én az “ellenséges, okoskodó terapeuta” azoknál az ismerőseimnél, akik még a teljes tagadásban élnek. De bevallom őszintén figyelem a jeleket, és ha meghallok egy bizonyos mondatot, akkor lépek. Akkor elkezdek mesélni, óvatosan felteszek kérdéseket, mert akkor tudom, hogy az illető már készen áll a leszokásra. Kész letenni a cigit, csak még szüksége van valamire, egy jelre, egy mondatra, egy jókor, jó időben történt találkozásra, vagy rosszabb esetben egy tragédiára, ami egy közeli baráttal vagy rokonnal történik a cigaretta miatt.
“Miért csinálom?”
Ez az a mondat, amit figyelek.
Ha egy dohányos eljut addig a pontig, amikor ki tudja mondani magának/magában, hogy “nem tudom miért csinálom” , ez számomra JEL.
Ilyen szituációkra gondolok:
Reggelente konstatálod, hogy mostanában olyan furcsán fáj a mellkasod. Persze nem biztos, hogy a cigitől, de azért erősen gyanús, és az első slukk után a fejedbe villan – Miért csinálom?
Amikor egyszer csak elkezd borzasztóan zavarni, hogy büdös a ruhád, büdös a hajad és a kezed. Szagolgatod magad, kened magadra a kézkrémet, fújod tonnaszám a parfümöt, és közben ott a kérdés – Miért csinálom?
Amikor észreveszed, és elkezd nagyon idegesíteni, hogy nem tudsz odafigyelni az emberekre. Néha még a saját gyerekeid se érdekelnek. Állsz cigivel a kezedben és magadat se érted. – Miért csinálom?
Amikor fél napig kibírod cigi nélkül, tartod magad, de aztán jön az az érzés, és be kell menned egy dohányboltba. Meg kell venned az adagot. És szégyenkezve arra gondolsz: a fene egye meg, megint nem sikerült! – Miért csinálom?
Az a vicc, hogy nem is esik jól! – Miért csinálom?
Kérlek állj most meg egy pillanatra, és válaszolj magadnak őszintén, Te eljutottál-e már eddig a kérdésig? Feltetted már valaha is magadban lopva, vagy hangosan kimondva: miért csinálod?
Tényleg olyan rossz lenne az életed cigi nélkül? Tényleg olyan megoldhatatlanok lennének azok a problémák, ha nem szívnál el most azonnal egy szálat? Tényleg azt gondolod, a cigi ad Neked bármit is?
Egyetlen dolog számít: Te mit gondolsz!
Sem Szász Gábor, a leszokott dohányos, sem Szász Gábor a terapeuta nem tudja helyetted meghozni a döntést. Nem én vagyok ott ezekben a szituációkban. De szeretném, ha egy valami egyszer és mindenkorra bekerülne a Te fejedbe is a leszokással kapcsolatban: Az számít, hogy Te mit gondolsz! Az számít, hogy Te adsz-e egy esélyt magadnak, és képes vagy-e elfogadni a segítséget, vagy továbbra is becsukod a szemed és a füled, ha a leszokásról van szó.
Hadd mutassak Neked egy levelet! Említettem, hogy azok a bizonyos kétkedő, elkeseredett mondatok a cikk elején, mind-mind egy leszokási történet kezdetei. Nos, itt az egyik történet befejezése. Katalin írt nekem múlt héten, aki egy nehéz családi élethelyzet kellős közepén döntött úgy, hogy belevág a leszokásba az Allen Carr módszerrel. Ő írt nekem:
“Gábor, igazad volt. November 11-én voltam a szemináriumon. 37 év után ott szívtam el az utolsó cigarettámat. Annyira, de annyira büszke vagyok magamra, hogy meg tudtam csinálni. Én nagyon köszönöm azt a segítséget, amivel megadtátok ezt a lehetőséget! Soha nem tudtam elképzelni, hogy ez valaha is sikerülhet nekem. Úgy érzem, életem egyik legnagyobb dolgát sikerült megtennem. Köszönet érte!!!!! Kati”
TE IS ELJUTHATSZ IDE!
Lehet, hogy kell még idő. Lehet, hogy kell még egy-két vita önmagaddal. De el fogsz jutni idáig Te is! Allen Carr napi 100 száz szál cigarettát rakott le egyetlen tollvonással (ill. mozdulattal). A Te adagod hol van ehhez képest?
Élj a létező összes segítséggel! Beszélgess a leszokásról olyan emberekkel, akik tudják, min mész keresztül. Kérj tanácsot olyan valakitől, aki érti mi zajlik benned, és tud segíteni. Olvass a témában, tájékozódj, jelentkezz be előadásokra. És ha már ott a kérdés benned: “Nem tudom miért csinálom!”, akkor csak egy dologra figyelj: ne fordulj vissza! Kérj ingyenes Start konzultációt, és kezdj MA egy új fejezetet az életedben!
