Elkezdődött. Már megint itt van a karácsonyi őrület. A hétvégén kénytelen voltam bemerészkedni egy bevásárlóközpontba, és menthetetlenül megcsapott ennek a szele. Pedig még csak december eleje van…
Lehetek őszinte? Én ezt utálom!
Nem az ünnepet! Nincsen semmi bajom a karácsonnyal, sőt… Hanem az ünnep körüli vásárlási felhajtást. A tumultust, a bevásárló zombi létet, a kinek-mit-miből ördögi csapdát.
Kinek jó ez? Miért jó ez?
Hazafelé a kocsiban végig ezen gondolkodtam, és azon, hogy volt-e olyan ajándék az én életemben (akár olyan, amit kaptam, akár olyan, amit adtam), amire máig emlékszem?
Neked volt ilyen ajándékod?
Amire azt tudod mondani, hogy na, ezt sose felejted el, mert ez valahogy megváltoztatta az életedet/a szeretteid életét?!
Nagyon nehéz ilyet mondani, igaz? Én például nemhogy arra nem emlékszem, amit tavaly adtam a szeretteimnek, de az se nagyon ugrik be, amit kaptam…
És tudod miért?
Mert mindig tárgyakban gondolkodunk! Karácsonykor is többnyire csak tárgyakat cserélünk!
De az életünk nem a tárgyainkról szól, hanem RÓLUNK! MAGUNKRÓL!
Hozzájárulni a másik életéhez, jelen lenni, azt ajándékozni számára, amire a szíve mélyén vágyik…
Erről beugrik egy kép, ami nemrég jött velem szembe a neten, és annyira megállított, hogy el is mentettem:
A kép egy családról szól, ahol az édesapa karácsony estén egy kicsinyke dobozt nyújt át a kisfiának, benne az alábbi rövid levéllel: „Fiam! Idén 365 órát kapsz tőlem ajándékba. Az év minden napján egy órám csak a Tied! Azt csináljuk amit Te szeretnél, azt játsszuk, amit Te választasz.”
Hát valahogy erről szól ez az egész…
Te tudod, hogy a tárgyakon túl, mire vágynak igazán a szeretteid? És te, a szíved mélyén tudod, hogy mire vágysz?
- Egészségre?
- Boldogságra?
- Szabadságra?
- Jobb életre?
- Több időre?
- Több pénzre?
- Önbecsülésre?
Ha létezik ajándék, akkor én ezeket annak tartom!
És van egy olyan ajándék, ami ahogy 12 évvel ezelőtt nekem, úgy neked is, és szeretteidnek is idén karácsonykor mindezt egy csapásra megadhatja: AZ ALLEN CARR MÓDSZER!
Máig hatalmas ajándéknak és csodának tartom, hogy 12 évvel ezelőtt könnyen, elvonási tünetek és akaraterő nélkül tudtam abbahagyni a dohányzást egy londoni Allen Carr központban.
Ha valami, akkor ez egy olyan horderejű ajándék az életemben, amire mindig is emlékezni fogok. Egy igazi újjászületés.
És ezt Te is átélheted!
Csak annyit kell tenned, hogy eljössz, és végighallgatod a leszoktató előadást. Ezt nem tudom helyetted megtenni…
Ha szeretnél végre tényleg leszokni, vagy régóta szeretnél segíteni a családodban valakinek, aki a cigaretta függőség rabja, akkor figyelj!
Összesen 2db szabad időpontom van idén karácsony körül, ezt szeretném most neked is felajánlani:
- Allen Carr leszoktató szeminárium – 2018. december 29.
- Allen Carr leszoktató szeminárium – 2019. január 5.
Gyere el, vagy add ajándékba valamelyiket, és tedd emlékezetessé az idei karácsonyt a Könnyen Leszokni programmal!
Szeretném, ha tudnád, hogy NINCS vesztenivalód!!!
Nem baj, ha úgy érzed, nincs erőd leszokni…
A dohányzásról való leszokáshoz az Allen Carr módszerrel senkinek nem kell akaraterő. Mint tudod, a módszer azoknál is működik, akik nem akarnak leszokni, akik ajándékba kapják a leszokást.
Ne aggódj azon, hogy közbejön valami, vagy mégsem sikerül leszoknod… A pénz-visszafizetési garancia téged is véd. Ha nem tudsz a módszerrel leszokni, semmi gond, visszaadjuk a befizetett összeget. De legalább megpróbáltad!
És azon se aggódj, hogy miből fogod kifizetni a leszoktató programot! Erre is találunk megoldást… Kérj ingyenes visszahívást itt! Erre a két szemináriumra talán még fel tudunk ajánlani neked egy-egy részletfizetéses helyet ››
Ajándékozd meg magad vagy a párodat, a szüleidet, a gyermekeidet, az unokáidat azzal, hogy végre nem kell többé félnetek a dohányzás okozta károsodásoktól!
Mert ez egy igazi ajándék!
Remélem hamarosan találkozunk!
Addig is jó készülődést kívánok Neked az ünnepekre!