„Egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy soha többet nem dohányzom. Hogy soha többet egy szálat sem szívhatok majd. Nekem a cigi a mindenem, de most szó szerint arcon vágott a szégyen.” Így kezdődött Gábor üzenete, aki miután egyik hétvégén meglátta, hogy a 3 éves kislánya játék közben a ropikkal cigizést imitál, teljesen letaglózódott.
“Rájöttem, hogy nekem nincs több időm szórakozni. Kell valami, egy biztos módszer, ami segít és amivel végre tényleg le tudok szokni a bagóról, mert ez így nem mehet tovább.”
Fontossági sorrend: cigi, család, család, cigi
Érdekes megfigyelni, hogy rengeteg dohányos ügyfelem jön el úgy a leszoktató programra, hogy egyszer csak a legnagyobb ellenállás után a gyereke vagy az unokája adja meg számára azt a bizonyos utolsó, józanító felismerést.
Pedig a gyerek általában nem kéri, nem fenyeget, nem zsarol, hogy szokjunk le…
Egy dolgot csinál: kristálytiszta tükröt tart elénk.
Veled volt már olyan pillanat, amikor azt érezted, hiába igyekszel szavakkal jól nevelni? Mindegy mit mondasz, a gyereked úgyis csak a példákat szívja magába?
A hegyibeszéd, a jutalmazás vagy a büntetés mit sem ér, úgyis azt fogja követni, amit napról napra lát tőled.
Azt mondják, a gyerekek, mint a kis térfigyelő kamerák, úgy követik minden lépésünket, és lemásolják maguknak mindazt, amit teszünk…
Hát igen, ez bizony eléggé kijózanító tud lenni még a legmegrögzöttebb dohányosnak is…
Ettől függetlenül számomra a mai napig nagyon érdekes az, hogy
- Hiába agitál a párunk…
- Hiába tudjuk, hogy gyakorlatilag szisztematikusan gyilkoljuk az egészségünket…
- Hiába zavar sokszor saját magunkat is, hogy büdösek vagyunk és sárgák a fogaink…
- És hogy havonta egy wellness hétvége árát lapátoljuk ki cigire…
…ez mind nem annyira fontos egy dohányos életében. Erre mind lehet találni kibúvót, vagy haladékot. Tulajdonképpen ez mind megszokható, nem igaz?
De a gyerek, az más!
Másik tanulságos történet:
Imre szintén láncdohányos ügyfelem volt. Szó szerint az egyik cigit szívta a másik után még a szeminárium szüneteiben is.
Állandóan veszekedett vele a felesége a cigi miatt, a munkahelyén sem nézték már jó szemmel az igencsak sűrű cigi szüneteit (ami azért nem volt mellékes, mert ő volt a pénzkereső a családban). Köhögött-krákogott, de mindez nem érdekelte. Több, mint 25 évig mindennél erősebb volt a dohányzás iránti szenvedélye.
Aztán megszületett az unokája…
És amikor a feleségével először meglátogatták a kicsit, a lánya sem ölelést, sem puszit nem adott neki a baba miatt. Egyenes út vezetett az erkélyre, ott volt számára bekészítve a hamutál és a “dohányzószék”, hiszen a családi látogatások ideje alatt eddig is ott töltötte az idő nagy részét..
25 éven keresztül ez fel se tűnt neki: nem zavarta, hogy kimarad a beszélgetésekből, a nevetésből, a boldog pillanatokból… Nem így tekintett a dohányzásra, ez az igazság.
Amikor egy pillanatra felszáll a füst
A legtöbb dohányos, életében legalább egyszer megkapja azt a lehetőséget, hogy szembenézzen a függőségével. Vannak olyan élethelyzetek (pl. a gyerek születés tipikusan ilyen, de egy komolyabb kijózanító betegség is ilyen tud lenni), amikor sokkal nyitottabbá válunk a változtatásra.
Ez az, amikor minden porcikádban érzed, hogy két választásod van: vagy dohányzol tovább, és a cigi miatt olyan életet élsz, amit nem akarsz. Vagy húzol egy vonalat, és egyszer s mindenkorra elbúcsúzol a függőségedtől.
Ki hogy dönt? Kinél merrefelé billen a mérleg?
Na, ez az, amit nem lehet kívülállóként megjósolni. De aki ezeket a pillanatokat képes felismerni az életében, annak nyert ügye van.
A két legnagyobb tanulság az Allen Carr „praxisomban”:
- Soha, senkinek nem késő szembenézni a függőségével! Nem az számít, hogy hány éves vagy, és hány dobozzal szívsz naponta. Nem a függés mértékén dőlnek el a dolgok.
- És nem az akaraterőn múlik a leszokás sikere.
Több, mint 8 000 Allen Carr módszerrel leszokott dohányos a bizonyíték rá, hogy mindig csak a DÖNTÉSEN múlik! Azon, hogy adsz-e valódi esélyt a leszokásnak.
Hogy megéri-e meghozni ezt a döntést? És mi van a dohányzás leszokás után?
Ezt rengetegszer kérdezik tőlem. Sokszor támadóan, hogy ugyan honnan tudom én azt, hogy jobb lesz bárkinek is az élete leszokás után???
Nos, ha már Gábor sztorijával kezdtem, hadd idézzem zárszóként, ő mit írt nekem erre a kérdésre a napokban, amikor arra kértem üzenjen pár sort a leszokás előtt állóknak:
“Gábor, én nem tudok okosságokat mondani. Mindenkinek magának kell mérlegre tenni az életét. Számomra nem kérdés, hogy a gyerekért megérte. Nem tudom azt mondani, hogy boldogabb lettem. Csak annyit tudok, hogy más lett az életem, mióta nem dohányzom. Nincs bennem bűntudat. Nem érzek szégyent a gyerekem előtt. Nincsenek olyan extra problémáim, hogy hol tudok cigit szerezni, hova rakjam a csikket, hova rohanjak kezet mosni, hogy ne érezzék a cigiszagot rajtam? Nem tart pórázon egy tárgy, nem uralkodik rajtam, nem osztja be az időmet, nem eszi meg a pénzemet, és nem dumál állandóan a fejemben. Ez nekem megéri.”
És te mit gondolsz? Neked megérné?
Ha téged is foglalkoztat a leszokás gondolata, akár a családod, akár az egészséged, akár más miatt. Ha úgy érzed, túl sok pillanatot elszalasztottál már, de még mindig nem vagy benne biztos, hogy jobb lesz az életed cigi nélkül, akkor kèrlek, olvasd el újra Gábor sorait, de mindenek előtt adj egy esélyt a nemdohányzó énednek! Jelentkezz itt az ingyenes Allen Carr Start konzultációra, segítünk neked az indulásban ››
