Simon Zoltánné Erzsi 46 évnyi dohányzás után döntött úgy, hogy pontot tesz a cigaretta függőségére. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hisz – mint mondja – számára igazi mentsvár volt a cigaretta egész életében. Ám több sikertelen leszokási kísérlet után, amikor már napi egy doboz volt az adagja, egyszer csak történt valami. Mi volt az utolsó csepp? Hogyan sikerült legyőzni a függőségét? És milyen az élet cigaretta nélkül? Egy életvidám, hétunokás, büszke nemdohányzó nagymamával beszélgettünk.
Nem illik – pláne egy hölgy esetén – rögtön az évszámokkal kezdeni, de ez a 46 év azért csak szöget üt ez ember fejében. Emlékszik még mikor és hogyan kezdődött a dohányos pályafutása?
Tudja, én mindent korán kezdtem az életemben. (mosolyog) A házasságot, a gyereknevelést, és sajnos a dohányzást is. 14 éves voltam, mikor az első szálat elszívtam. Emlékszem, a nővérem kínált meg először, és hát miért is ne, hisz én is egy vagány csaj vagyok – gondoltam. Akkor még csak menőségből, alkalmanként gyújtottunk rá, aztán amikor elkerültem középiskolába, 16-17 évesen már a mindennapjaim része lett a cigaretta. Maga már biztosan nem emlékszik, de volt a Fecske nevezetű cigaretta. Ez már füstszűrős volt, 720 Ft volt egy doboz, sose felejtem. Ezt szívtam. Akkoriban még 3-4 napig elegendő volt egy dobozzal, majd aztán egyre több, a végén napi egy doboz kellett belőle.
Mit adott Önnek a dohányzás?
Boldogságot. Szabadságot. Úgy éreztem, hogy megnyugtat, ellazít. Olyan kellemes, bizsergető érzés volt. Volt, amikor el se szívtam az egészet, csak füstölt a kezemben. Maga az a tudat, hogy ott van velem, és bármikor lehet 5-6 percem, hogy csak saját magammal foglalkozzam. Ez volt a lényeg.
Ezek szerint a dohányzás rituáléját szerette?
Nagyon. Én tényleg borzasztóan szerettem dohányozni. Egyedül a két terhességem alatt nem gyújtottam rá, akkor valóban csak a gyerekek érdekeit néztem. De hazudnék, ha azt mondanám, nem vártam, hogy újra dohányozhassak. Amint lehetett, nekem kellett újra a cigaretta. Pedig – hála az égnek- senki más nem dohányzik a családban rajtam kívül.
Ha ennyire szerette a cigarettát, miért akart változtatni? Miért gondolta egyszer csak mégis úgy, hogy le kellene szoknia a cigiről?
Nézze, én az egészségemre mindig ügyeltem. Már a cigarettát kivéve. (mosolyog) Van 2 gyerekem és már 7 unokám, de tudja mit, nem is miattuk. Nekem soha nem volt se otthon, sem máshol konfliktusom a dohányzás miatt. Nem voltam rákényszerítve, hogy leszokjak. Elfogadta a környezetem, hogy cigarettázom. De egy olyan családi házban élek, ami egy sarokház. Vagyis nincsenek szomszédaim, ám cserébe mindenhonnan belátnak az utakról teraszunkra. És tudja, én ezt restelltem. Hogy állandóan kint dohányzom, még télen is. Télikabátban odakinn ácsorogni..A másik meg, hogy alig vártam, hogy vége legyen egy vacsorának, egy ebédnek. Egy családi ünnepen, amikor mindenki lazán beszélget, én meg alig várom, hogy rohanjak ki rágyújtani? A semmire. Mert minek? Szóval szégyelltem magam emiatt, ez az igazság.
És hogy lett ebből végleges elhatározás?
Nekem alapelvem, hogy nem mondom soha, hogy soha. (mosolyog) Honnan tudhatom, hogy mi történik még az életben, nem igaz? A dohányzással se úgy voltam, hogy jött egy pont, hogy akkor én most végleg meg akarok ettől szabadulni. De a neten egész véletlenül megláttam egy felvillanó oldalt a leszokásról – ez egyébként egy Allen Carr könnyen leszokni oldal volt – és akkor valahogy elkezdett egyre jobban foglalkoztatni a leszokás. Mindennek utánaolvastam, amit csak találtam. Azt hiszem engem zavart már a cigaretta annyira, hogy elkezdjek foglalkozni a leszokással. Amit egyébként, hogy ha évekkel ezelőtt más mondja nekem, hogy megtörténik, nem hittem volna el. (mosolyog) Végülis addig-addig gondolkodtam, mígnem bejelentkeztem egy Allen Carr leszoktató szemináriumra.
Önerőből, más módszerrel nem is próbálkozott leszokni soha?
Ó, dehogynem! (mosolyog) A kávéről sikerült is! Erre is büszke vagyok! Pedig az is nagy szenvedélyem volt, napi 6-7 erős kávét megittam. Na de a dohányzás, azért az más volt. Az nem olyan egyszerű dolog. Próbáltam, hogy naponta csak 2-3 szálat szívok. Nem működött. Ugyanúgy vágyakoztam a cigaretta után, mentem volna ki az erkélyre. Nem tudtam önerőből letenni.
Mire számított, mi lesz az Allen Carr leszoktató programon? Mi fog történni a szemináriumon?
Én azt hittem, hogy rengetegen leszünk, és kapunk valamiféle fejtágítást. (mosolyog) Végigolvastam mindent, tehát tudtam azt, hogy ha nem akarom abbahagyni, nem fogom abbahagyni, és kész. Tudtam, hogy visszakapom a pénzem is. Tehát nem volt egy kényszer, egy muszáj érzetem. És tudtam azt, hogy az egész szeminárium alatt dohányozhatok. Számomra ez is nagyon fontos volt. Magam miatt mentem, és tudtam, hogy nincs vesztenivalóm. Ez nagy biztonságot adott.
És megtörtént az a bizonyos “fejtágítás”?
Nem egészen az történt, amire számítottam. (mosolyog) Február 17-re kaptam időpontot, egy győri szemináriumra. Tudja én Székesfehérvár mellett lakom, közel 1,5 órányi autóútra Győrtől. Egy teljesen új autóval mentem, de úgy, hogy azt se tudtam a lámpát hol kell bekapcsolni. Volt bennem egy drukk emiatt hazafelé is, pláne, hogy akkor már sötét volt, nem ismertem az autót, se az utat, képzelheti…nem voltam nyugodt. De nekem eszembe se jutott akkor már elővenni a cigarettát. Pedig bevallom, én az egész szeminárium alatt dohányoztam. Minden cigiszünetet kihasználtam, de hazafelé már meg sem fordult a fejemben, hogy rágyújtsak. És azóta sem, egyszer sem. Én olyan dolgokat kaptam ezen a leszoktató szemináriumon, ami talán mondhatom azt, egy életen át elkísér.
Megvan még az utolsó doboz cigaretta?
Igen! Hogyne! Azóta sem dobtam el, se üresen, se tele. Nekem mai napig itt van a táskámban öngyújtóval együtt. Nem is akarom kidobni. Úgy higgye el, hogy a fiókomban 5 és fél doboz cigaretta van. És eszembe sincs, hogy rágyújtsak. Volt olyan résztvevő, aki egyszerre kettő szálat szívott a szünetekben. (mosolyog) Még én is megdöbbentem. Ő azt mondta, hogy nála nincs több cigaretta, ez az utolsó doboz, és többet nem gyújt rá az életben, mert szégyellné magát a családja előtt, nem állna meg a szemükben. Én egész máshogy álltam hozzá. Úgy voltam vele, hogy legfeljebb eljövök újra. Na és? Nem azért akartam leszokni, hogy másoknak szerezzek örömet, hanem, hogy én saját magammal el tudjak számolni, és legalább megpróbáljam, hogy ezzel a módszerrel egyáltalán meddig bírom cigi nélkül.
Milyen változást tapasztalt a szeminárium után?
Ezt sokan kérdezik. Nem tudom elmondani. A szeminárium másnapján is mindjárt kérdezték a pékek – fiam ugyanis egy családi pékséget üzemeltetet -, hogy na mi volt, mit érzel? Mindegyik füstölve persze. Milyen furcsa, most már én is így beszélek a dohányzásról… (nevet) Én csak azt tudom mondani magának is, amit nekik, hogy el kell menni mindenkinek személyesen, és magának megtapasztalni, hogy milyen az élet a szeminárium után. De nem akarom őket bántani. Én tudom, hogy milyen nehéz ez addig a pontig, amíg a fejben el nem dől, hogy nekem ez nem kell és kész. Addig borzasztó nehéz. Az egyik péklegény megpróbálta önerőből abbahagyni, másfél hétig bírta. Mondtam neki a minap, hogy próbálja ki az Allen Carr módszert, mert csodákra képes. De ehhez el kell mennie az előadásra.
És azóta? Igaz az, hogy jobb lett az élete, hogy szabadabb lett?
Nézze, én már öreg vagyok. Sokan azt mondják, hogy 60 felett már mi a fenének lemondani mindenről? De én azt mondom, hogy ha az ember tud cigi nélkül élni, akkor mi a fenének szívja? Nem mondhatom, hogy drasztikusan más lett az életem. De ami nagyon-nagyon fontos, cigi nélkül nem lett rosszabb. Nincs hiányérzetem. Nem kívánom a dohányt, nem eszem többet, nem iszom többet. Ugyanúgy végzem a dolgomat. Igaz, hogy már csak locsolni megyek ki a teraszra (mosolyog), de semmiféle olyan pótcselekvés nem lett, amitől féltem. Sőt, sokkal jobb lett az ízérzékelésem, visszatért a szaglásom. Egyáltalán nem zavar, hogy mellettem dohányoznak, de én már egyáltalán nem érzek késztetést, hogy velük együtt cigarettázzak.
Gondol még azért a cigarettára?
Nézze, 46 évnyi dohányzás után nekem ne mondja senki azt, hogy nem gondol a cigarettára, mert az nem igaz. De ez számomra már csak egy gondolat. És ez a nagy különbség! Nem érzem hiányát, nincs késztetésem, hogy rágyújtsak, és őszintén, nagyon úgy érzem, hogy ez így is marad. (mosolyog)
Kedves Erzsi! Legyen így! Az egész Allen Carr csapat nevében ezúton is gratulálunk a sikeres leszokáshoz, és köszönjük, hogy mindezt elmesélte nekünk/nektek.
Ha a riport kapcsán úgy érzed, szeretnél már te is ott tartani, mint Erzsi, érdekel az Allen Carr leszoktató módszer, de nem tudod hogyan indulj el a könnyű leszokás felé vezető úton. Akkor kérj bátran visszahívást, kollégáim készséggel segítenek. ››
