Hétvégén összefutottam egy régi kollégámmal, aki régen is, most is kemény bagós. Tudja, hogy én már 10 éve leszoktam, és hogy azóta dohányosoknak segítek, így hát nem csoda, hogy hamar szóba került köztünk a dohányzás, és a leszokás témája. Sokat beszélgettünk a dologról, előjött természetesen az Allen Carr módszer is, ő azonban néhány mondat után azzal csapta le a témát, hogy mondhatok neki bármit, számára a leszokás egyszerűen nem időszerű, úgy érzi, nem tudná legyőzni önmagát. Ez van, innentől kezdve szerinte nincs is miről beszélni. Majd azért búcsúzáskor odavetette nekem, hogy bárcsak tudnék neki egyetlen jó okot mondani, egy olyan nyomós érvet, ami nem a szokásos, mert belehalsz, mert rákos leszel ok, hanem valami, ami számára eléggé megszólító ahhoz, hogy el tudjon indulni a leszokás felé. Bevallom azóta dolgozik bennem ez a búcsúmondat, olyannyira, hogy ma fogtam magam, és összeírtam nem is egy, hanem rögtön 13+1 nyomós indokot! Remélem, te is megtalálod köztük azt az egyet, ami téged megszólít.

 

1, Boldogabb leszel

Hagyjuk most azt, hogy kinek mit jelent a boldogság, de ha csak azt nézzük, hogy milyen érzés szabadnak lenni, megszabadulni attól, ami nélkül korábban egy lépést sem tudtál tenni, vagyis nem függeni, az mennyire egy felszabadító érzés! Csupán ettől a ténytől az embert olyan boldogság tudja elönteni, amit nehéz szavakba önteni. Kicsit olyan ez, mint 2000 méter magasból kiugrani ejtőernyővel: persze félelmetes, persze kissé kockázatos, de amikor földet érsz, olyan eufória önt el, hogy csak azt bánod, miért nem vállaltad be korábban.

2, Végre újra tisztán látsz

Nem tudom, te tapasztaltad-e, de engem konkrétan sakkban tartott a gondolat, hogy cigi nélkül nem vagyok senki. Hogy nem fog az agyam, nem jutnak eszembe mondatok, hogy képtelen vagyok nyugodtan két mondatot elmondani, ha előtte nem gyújthatok rá. Ez persze amilyen szürreális, olyan lendülettel tűnik is el a cigivel együtt az ember fejéből.

3, Értelmes dolgokra fogod költeni a pénzed

Az egy dolog, hogy több pénzed marad, mert ha összeszámolod csak a cigi kiadásaidat, hogy mennyit füstölsz el napi, heti, éves szinten, az egy döbbenetes adat. De még józanítóbb a tény, hogy amikor dohányzol szinte nem is gondolkodsz el azon, hogy ebből a pénzből bármi értelmeset is vehetnél. Én miután leszoktam, a következő nyáron már úgy tudtam elmenni nyaralni, hogy nem okozott fejtörést, hogy miből kuporgatom össze rá a pénzt. Gondold át, meg tudod ezt csinálni dohányzás mellett? Segítek! Nem!

4, A szervezeted bámulatosan helyrehozza magát (az esetek többségében)

Az ember szervezete hihetetlen csodákra képes. Elképesztő sokszor és gyorsan tudunk regenerálódni. A közérzeted csakúgy, mint az általános egészségi állapotod döbbenetesen gyorsan fog javulni a leszokás után, és ha nem okoztál magadban súlyos károkat – ezt persze érdemes megnézetni – az egész csak egy távoli, rossz emlék lesz a testednek.

5, “Hú de megváltoztál, hú de jól nézel ki!”

Szebb lesz a bőröd, kisimul az arcod, nem krákogsz, nem leszel hamutartó szagú, nyugodtabb leszel, és energikusabb, és ezt az ismerőseid fogják legelőször észrevenni, nem is annyira te. Nagyot fogsz nőni a szemükben, ha megtudják az okát, szokj hozzá az elismerő pillantásokhoz, hidd el, meg lehet szokni, sőt, marha jó érzés.

6, Vége a magyarázkodásnak, a kirekesztettségnek, a szégyennek!

Tudod annak, amikor diszkréten megkérnek a kollégáid, hogy menj át az út túloldalára dohányozni, ne itt az iroda előtt, vagy amikor valaki fintorog egyet, hogy “fújj, most jöttél be a bagóból?”. Eleinte csak legyintesz, vagy nevetsz rajta, de idővel annyira nyomorultul tudod érezni magad már ezektől az apró szemvillanásoktól, beszólásoktól is. Na, többek között ennek is vége leszokás után. Nincs szemforgatás, nem lesz több beszólás, nem kell rohanni a mosdóba kezet mosni, nem kell szégyellned magad, mert nem lesz miért!

7, Újra a jelenben leszel

Ezt nem tudom máshogy mondani, szerintem minden dohányos érti. Benne van az is, hogy nem  cigiszünettől cigiszünetig tart egy nap, hogy nem azon jár az agyad, hogy mikor fejezik be a többiek az ebédet, hogy te ki tudj menni rágyújtani. Hogy mikor lesz már vége a megbeszélésnek, mert te már mennél cigarettázni. Hogy nem akarsz randizni, mert ciki állandóan kijárkálni rágyújtani. Hogy ne csak belapátold az éltelt, de érezd is az ízeket, stb… Csupa olyan helyzet, amikor a cigi miatt valójában nem vagy jelen, azok a pillanatok, amiket a dohányzás miatt nem tudsz igazán megélni.  

8, Szép lassan kezded jobban értékelni magad

Aki már fontolgatja a leszokást, annak valószínűleg már párszor az is átfutott az agyán, hogy “a fenébe is hogy lehetek ilyen gyenge?”, “miért nem tudok uralkodni magamon?”. Én például a vége felé már konkrétan utáltam magam, haragudtam magamra. Amilyen jó dolognak gondoltam az elején a dohányzást, annyira börtön lett a végére. Persze a függőség azért még jó darabig engem is visszatartott attól, amit az önostorozás helyett valójában tennem kellett volna…

9, Elmúlik a para

Elutazunk, cigit kell vennem. Jön a hosszú hétvége, előre be kell táraznom. Munkahelyi program lesz, de lesz-e vajon cigiszünet? Megnyugtatlak nem lesz több para. Soha többé nem fogsz azon görcsölni, hogy hol a legközelebbi trafik, hogy ki tud neked tüzet adni, vagy hogy mikor lesz a következő cigiszünet.

10, Igényesebb leszel

Ez egy kényes dolog, de ha visszagondolok, amikor cigiztem egy idő után tulajdonképpen már az sem érdekelt, hogy büdös vagyok, hogy minden cuccomból árad a füstszag, az meg pláne nem érdekelt, hogy ez esetleg másnak milyen zavaró. Mondhatom, hogy ilyen tekintetben a végére teljesen igénytelenné váltam. De most őszintén, amikor felkelsz, és elindul napod azonnal egy kávé+cigivel, igazából érzed magadon, hogy büdös lennél? Szagolgatod a kezed? Ugyan, dehogy! Nem kell azt a pólót még kimosni, minek? És amúgy is inkább cigit veszel, mint egy új cipőt… Megvan ez az érzés neked is?

11, Helyrehozhatod a kapcsolataidat

Milyen jó kimászkálni a kollégákkal, haverokkal cigizni, ők legalább megértenek! Milyen jókat tudunk beszélgetni, meg röhögni! Na, ez is egy olyan fátyol, ami miután leteszed a cigit, szép lassan elkezd lehullani. Kijózanító érzés megélni azt, hogy tulajdonképpen cigi nélkül nem is annyira van miről beszélgetni, hogy tulajdonképpen unalmas az egész banda, és tényleg csakis a dohányzás köt bennünket össze. Mert általában a cigicimborákkal sajnos tényleg csak a cigi a közös pont. Ott vannak viszont a másik oldalon, akik önmagadért szeretnek: ott a családod, a párkapcsolatod, a gyereked, az unokáid, azok az igazi barátok, akik aggódva figyelik, hogy mennyit szívsz, hogy teszed tönkre magad. Ők azok, akik ha megváltozik a fontossági sorrend az életedben, hirtelen egy sorral feljebb, azaz legelső helyre kerülnek.

12, Lesznek céljaid

Csak cigi legyen, a többi meg majdcsak alakul érzés helyett elkezdeni tervezgetni? Már miért is kéne? Mi köze egyáltalán a kettőnek egymáshoz? Én is pontosan ezt gondoltam, amíg le nem tettem a cigit. Aztán döbben csak rá az ember, hogy amikor dohányzik nemcsak arra nem akar gondolni, hogy mi lesz az egészségével, de úgy általában a jövőjéről se nagyon akar gondolkodni. A dohányzás abbahagyása után azonban nemcsak, hogy elkezded értékelni a jelen pillanatot, de lesz is kedved újra tervezni. Nem hinnéd? Próbáld csak ki!

13, Büszke leszel magadra (lehetsz is!)

Büszke vagy rá, hogy már napi egy doboz sem elég? Hogy te erősebb cigit szívsz, mint más? Áruld el, mikor voltál utoljára büszke magadra? Tudod mikor leszel az? Amikor meghozod végre a döntést. Amikor életedben talán először meghúzod azt a bizonyos vonalat, hogy eddig a cigi és nem tovább. Tulajdonképpen ezt az első lépést a legnehezebb megtenni. Majd aztán az első füstmentes hónap után elképesztő büszke leszel magadra (teljes joggal), hogy végigcsináltad.

És büszkék lesznek rád a szeretteid is, a barátaid is. Mindenki aki, igazán szeret téged.

+1, Visszakapod az életed

És a legeslegfontosabb: élni fogsz! Visszakapod önmagad, az igazi éned, és újra életre kelsz. És a legjobb az egészben, hogy ehhez tényleg semmi mást nem kell tenned, csak meghozni a döntést! Mit gondolsz, készen állsz?

 

 

 

Published On: március 29th, 2018 /

Elolvastam és elfogadom az Adavédelmi nyilatkozatot