Tanácsadó kollégáimmal készítettünk Neked egy hasznos összefoglalót. Ebben megtalálod a 10 leggyakrabban feltett kérdést, amit a dohányosok a Start konzultációkon kérdeznek tőlünk.

Két dolog miatt ajánlom Neked, hogy végigolvasd a gyakran ismételt kérdéseket: 

Egyrészt látom azt, hogy az emberek nagy része megvan arról győződve, hogy az ő helyzete speciális, az ő helyzete bonyolultabb, nehezebb, mint más dohányosoké. Ergo nála bizonyára nem működhetnek azok a leszoktató technikák, amik másoknál. Bízom benne, hogy ha végigolvasod ezt az összefoglalót, akkor Te is sok olyan kérdésre ráismersz majd, ami benned is ott motoszkál a leszokás kapcsán, és talán rájössz arra, hogy a Te helyzeted sem lehet annyira speciális.

Másrészt szeretném azt is megmutatni Neked, hogy minden, amit a dohányzás kapcsán érzel vagy gondolsz, az teljesen oké. Normális, ha félsz, ha kételkedsz, nincs abban semmi szégyellnivaló, ha remeg a lábad még a leszokás gondolatától is. Több, mint 14 éve vagyok leszoktató terapeuta, évente kb. 1 000 szemináriumot vezetek és minimum kétszer ennyi dohányossal beszélünk a kollégáimmal telefonos konzultációkon. Hidd el nekem, hogy nincs buta kérdés, és nincs szégyellnivaló kétely a dohányzás kapcsán! 

Na, de vágjunk is bele a kérdésekbe!

1) Miért van az, hogy este még szeretnék leszokni, erősnek érzem magam, másnap reggel meg már úgy érzem, képtelen lennék cigi nélkül elindítani a napot?

Ez sajnos egy mentális kötélhúzás. Az eszed tudja, hogy le kéne tenni a cigit, mert rombol, drága, tönkretesz Téged, de a függőség erősebb. A tudatos és a tudatalatti éned harcol egymással. Ezért van az, hogy amit este sziklaszilárd elhatározásnak éreztél, abból reggelre semmi nincsen, és ezért van az is, hogy a dohányosok 95%-a nem tud önerőből leszokni. Vigyázz, mert ez egy ördögi kör, ami akár örökre a függőségben tarthat Téged. Egyszerűen engedd el azt a gondolatot, hogy erősnek kell érezned magad a leszokásra. A leszokáshoz egy döntést kell hoznod, és kell egy módszer, ami segít Téged. Ha úgy érzed, még nem állsz készen, hogy elgyere egy leszoktató szemináriumra, akkor is bármikor felhívhatod az ingyenes tanácsadó vonalunkat a 06-20-580-9244-es számon, segítünk elindulni Neked. 

2) Rettenetesen félek az elvonási tünetektől! Hogyan lehet úgy leszokni, hogy ne szenvedjek?

Természetes, hogy egy dohányos fél a leszokástól. Miért? Mert a cigi a dohányosnak egyfajta támasz. Napindító, stresszcsökkentő, társ a bajban, énidő, “jóbarát”. Minden, ami jó, azt dohányosként a cigivel társítjuk. Olyan ez, mint a kábítószer függőség. Annak idején, még dohányos koromban, ha valaki szóba hozta a leszokást, én is olyan ideges lettem, hogy máris nyúltam a cigiért. Egyszerűen kivert a víz még a leszokás gondolatától is. Ezt az érzést csak azok ismerik, akik maguk is erősen dohányoznak vagy dohányoztak. De fontos, hogy tudd, a cigi, mint szer nem tart erős függésben. A nikotin gyakorlatilag 3 nap alatt kiürül a szervezetből. A cigit tehát nem a kezedből, hanem a fejedből kell kivenni, erre pedig létezik hatékony technika, erre van a 41 éve működő Allen Carr módszer. A szemináriumon lépésről-lépésre helyre tesszük azokat gondolati kötődéseket, amik most még a cigihez láncolnak Téged. Ha végigcsinálod az egész napos programot, akkor a nap végére a megszokás huss, elillan. Nincs több sóvárgás, nincsenek elvonási tünetek, egyszerűen eszedbe sem jut többet rágyújtani. Ezt saját és másik több ezer dohányos példájából mondom.

3) Honnan fogom tudni, hogy készen állok a leszokásra?

Őszinte leszek: ilyen pillanat nem lesz. Mindig lesz egy kifogásod, egy “majd, ha ez, vagy az lesz” érved. Egy dohányos sose áll készen a leszokásra, de minél előbb leteszed a cigit, annál jobban jársz. Ha kicsit is foglalkoztat a leszokás gondolata, akkor azt javaslom, vágj bele minél előbb! Keress egy módszert, kezdd el MA, mert ideális pillanat a halogató dohányos elmédnek soha nem lesz. Ne feledd, a halogatás is a mentális függőség jele. 

4) Akkor is le tudok szokni, ha szeretek dohányozni?

Minden dohányos szeret dohányozni. Még az is, aki már utálja a cigit, és utálja saját magát is, amiért még mindig nem szokott le. A dohányzás lényege pontosan ez: egy kettős függés, fizikai és lelki, mentális kötődés, ahol a mentális szál sokkal erősebb. De megnyugtatlak: amint megszüntetjük ezt az erős lelki kötődést, ezt a mentális függőséget, tényleg könnyű lesz leszoknod. A leszokóink többsége legalábbis később már azt nem érti, hogy miért nem jött el korábban az Allen Carr programra.

5) Lehetséges, hogy 40 év masszív dohányzás után egy nap alatt leszokjak?

Erre azt tudom mondani Neked, hogy maga Allen Carr is 40 évig dohányzott, a leszokás előtti időszakban pedig már napi 5 doboz cigit szívott. A legtöbb szeminárium résztvevőnk évtizedek óta erős dohányos, mégis le tudják tenni a cigit könnyen és visszaszokás nélkül. Erre számtalan példám van az elmúlt 14 évből, hiszen 2010 óta, amióta Magyarországon elindult az Allen Carr program már több, mint 10.000-en vettek részt a szemináriumon és tették le sikeresen a cigarettát. A többségük úgy, hogy előtte már szinte mindent kipróbáltak a leszokásban, de semmi más nem segített. Tévhit, hogy aki dohányos, az örökre az is marad! És tévhit az is, hogy aki csak pár éve szívja, az kevésbé függő. Aki 5-10 éve dohányzik, az éppúgy függő, mint aki 20-30 éve dohányzik. Ugyanúgy pár nap alatt teljesen kiürül a szervezetéből a nikotin, és ugyanúgy tudja kívánni a cigit, mint aki 40 éve dohányzik. Dohányos van és nem dohányos. A kettő között a különbség pedig csupán EGYETLEN SZÁL CIGI.

6) Mennyi idő alatt regenerálódik a szervezetem hosszú évek óta tartó dohányzás után?

Bármilyen káros is a dohányzás, az a jó hír, hogy a szervezet nagyon gyorsan regenerálódik. Ma már kutatások bebizonyítják, hogy aki 40 éves kora előtt leszokik a cigiről, az ugyanolyan hosszú életre számíthat, mint egy nemdohányzó. Pedig 40 éves korára a legtöbb dohányos már minimum 15-20 éve szívja. Aki 50 éves korában szokik le, az is arra számíthat, hogy fele akkora valószínűséggel alakul ki egy komolyabb betegség, mintha tovább dohányzott volna. Sőt, még a 60-70 éves korban történt leszokás is képes évekkel meghosszabítani egy volt dohányos várható élettartamát. Például miután valaki leszokik a cigiről, kb. másfél év alatt annyira lecsökken egy lehetséges szívinfarktus kockázata, mint egy nemdohányzónakAmikor leteszed a cigit, akkor szó szerint időt és éveket vásárolsz magadnak. Hiszen a leszokással ténylegesen meghosszabbítod az életed. Hidd, el megéri leszokni a dohányzásról akárhány éves is vagy!

 

7) A környezetemben mindenki dohányzik, hogyan fogok tudni nemet mondani nekik?

Ha az Allen Carr módszerrel szoktál le, akkor ettől nem kell félned. A mentális függőséged megszünése után ugyanis inkább zavarni fog a cigizés, mintsem csábítani. Nem fogsz vágyni a cigire, hiszen Te már örülsz, hogy megszabadultál tőle. Inkább az szokott előfordulni, hogy a dohányos barátok, családtagok irigykednek, ha valakinek ilyen könnyen sikerült a leszokás, ezért az sem ritka, hogy később a dohányos pár másik tagja, vagy a baráti társaságból többen is eljönnek hozzánk és leteszik a cigit.

8) Mit fogok csinálni abban az időben, amit eddig cigizéssel töltöttem?

Az egyik legjobb dolog a leszokásban – az egészségügyi hatások mellett -, hogy egy csomó időd felszabadul. Ugyanúgy megiszod a kávéd, beszélgetsz a barátaiddal, várod a buszt, átgondolod a napodat, de már nem kell már többet a cigihez igazodnod. Nem kell télen, fagyoskodva az utcán álldogálnod, a vacsoraasztaltól felugrálnod, a megbeszéléseken az órát lesned, hogy mikor mehetsz már ki rágyújtani. Mi ez, ha nem az igazi szabadság?

9) Miért híznak meg, akik leszoktak a dohányzásról?

Na, ez is egy olyan tévhit, amit a dohányos agy azért hoz létre, hogy fenntartsa a függőséget. Nem törvényszerű a súlygyarapodás a leszokás után. Sőt, általában csak azok szednek fel plusz kilókat, akik akaraterővel teszik le a cigit. Ennek oka, hogy ilyenkor az ember kompenzál. Aki fogcsikorgatva, akaraterővel áll ellen a ciginek, az úgy érzi, hogy valamiről le kellett mondania, ezért valami más örömmel – általában evéssel – vigasztalja magát. Ez tulajdonképpen nem más mint egy függőséget lecserélni egy másik függőségre, ami nagyon veszélyes, mert az elhízás komoly rizikófaktor. Mondhatni a volt dohányos ismét benne van a gödörben. Ezért (is) nagyon fontos a helyes módszer megválasztása, amikor eldöntöd, hogy leteszed a cigit. Ne próbálkozz önerőből, és ne válassz akaraterőt használó módszert. 

10) Mi a garancia rá, hogy a későbbiekben sem fogok visszaszokni a dohányzásra?

Nézd, ezt senki nem garantálja. Ez a Te döntésed. Amit én tudok garantálni, hogy ha az Allen Carr szemináriumon szoksz le, akkor nem fogod soha többé jó megoldásnak találni a cigit. Nem lesz többé szükséged rá, és nem esik majd nehezedre nemet mondani a “csak egy szál” cigikre. 10-ből 9 dohányosnál ez így működik, és van egy olyan sejtésem, hogy Nálad is így lenne…

Remélem, hogy ezzel a kis összefoglalóval segíthettem Neked is, és sok hasznos információval lettél gazdagabb. Ha van olyan kérdés, amire nem kaptál választ, akkor keress bátran minket! Fontos, hogy ne tartsd magadban a leszokással kapcsolatos dilemmáidat, félelmeidet. Lehet, hogy csak egy beszélgetés, egy-két bátorító szó, vagy néhány helyes válasz kell ahhoz, hogy végre Te is boldog nemdohányzó lehess. Sok sikert kívánok ehhez Neked!

Allen Carr dohányzás leszokás konzultáció

Published On: november 19th, 2024 /

Elolvastam és elfogadom az Adavédelmi nyilatkozatot