A nikotint “az ördög találta fel az unalom ellen, s az ember nem tehet semmit ellene, amíg unalom van a földön.” – írja Márai Sándor. És igen, van ebben valami. Leszoktató terapeutaként legalábbis tudnék mesélni az unalom-dohányzásról. De szerencsére nem csak “pokoli” történeteket.
Függők és függőbbek
Sok dohányos úgy hiszi, hogy vannak függők és vannak függőbbek. Aki például hetekig kibírja, hogy nem gyújt rá, az (már vagy még) nem igazi függő. Aki csak unalmában, és csak hébe-hóba dohányzik, az biztosan nem rabja a szernek, ergo neki leszokni se lesz nagy kunszt. Aki viszont 30 éve napi 1,5 dobozzal elfüstöl, annak csakis óriási gyötrelem árán lehet leszokni. Valóban így lenne? Nem hinném. Máris elmagyarázom, hogy miért.
2 hét füstmentesség, 2 hét masszív unalom-dohányzás
Ismerek egy kamionsofőrt, sőt, nem is csak ismerem, sokáig “harcban” álltam az egyik legkedvesebb gyerekkori ismerősömmel. Gyula velem egyidős, kétgyerekes családapa, kamionsofőrként dolgozik egy nemzetközi fuvarcégnél. Olyan a munkája, hogy két hetet otthon tölt, majd két hetet egyhuzamban távol a családjától.
Gyula példamutató apa, ez már csak abból is kiderül, hogy amikor otthon van, soha eszébe se jutna rágyújtani. Se a gyerekek előtt, se máshol. Amikor viszont dolgozik? Hosszú évekig el nem indult volna a munkába úgy, hogy a kedvenc piros cigimárkából ne tárazzon be legalább napi egy doboznyi mennyiséget a sofőrülés mögött.
2 hét füstmentesség után 2 hét masszív dohányzás. Éveken át ez volt Gyula megszokott dohányzási rutinja. Hiába mondtam neki, hogy a dohányos pácienseim közül messze ő mutatja a lehető legtipikusabban a mentális függőség tüneteit, ő évekig meg volt róla győződve, hogy hülyeségeket beszélek, hogy lenne már ő függő?!
“Ugyanmár Gábor, én vagyok az élő példa, hogy nem mindenki tud rászokni a cigire! Bármikor le tudnám tenni, ha akarnám! Bármikor. Egy szóra. Te is tudod, hogy otthon eszembe se jut rágyújtani! Hogyan lehetnék akkor függő?”
Az egyik ilyen beszélgetésünk után arra kértem Gyulát, hogy kössünk üzletet! A következő útjára ne vigyen magával cigit. És út közben se vegyen egy szálat se. Csak annyit kérek, hogy a következő két hetet tegye meg füstmentesen.
Ha valóban kibírja a következő melót cigi nélkül, akkor fejet hajtok előtte, és elfogadom, hogy ő valóban kivétel a dohányosok között. Ha azonban nem, ha végigsóvárogja az utat, és ha nem tud nemet mondani a cigire a következő két hétben, akkor tegye meg, hogy amint hazaér bejelentkezik legalább egy ingyenes Allen Carr Start konzultációra.
Szerintem kitalálod, hogy mi lett a mi kis fogadásunk vége…
Január elején kezet ráztunk, Gyula elutazott két hétre, majd február végén magától jelentkezett, hogy akkor mégiscsak itt lenne az ideje eljönni egy Allen Carr szemináriumra.
A fogadást ugyan én nyertem, de hogy ki lett a végső nyertes, az nem is kérdés: Gyula február óta szabad, nemdohányzó ember!
Mit ad a dohányzás az embereknek?
- MIÉRT tűnik olyan klassz időtöltésnek rágyújtani az üres perceidben?
- MIÉRT NEM TUDSZ nemet mondani, ha egyébként napokat/heteket is kibírsz nikotin nélkül?
- MIÉRT VAN AZ, hogy több hetes nemdohányzás után egyszercsak újra olthatatlan vágyat érzel, hogy rágyújts, és ugyanott folytasd, ahol abbahagytad?
- HOGY LEHET AZ, hogy többórás/félnapos repülőutakat is lazán kibírnál cigi nélkül, de amint leszállsz a gépről, máris kell a kis pajtásod?
A VÁLASZ: AZ ÉN-IDŐ ILLÚZIÓJÁT!
A dohányzás a legtöbb ember számára jutalom. 5 percnyi nyugalom, a szabadság érzése. Valami, ami csak az enyém. Ez az én kis csokim, a gumicukrom. Divatos szóval az én-időm, vagyis egy darabka élet, ami jár nekem.
Ugye te is sokszor így érzed?
Na igen, ez az a bizonyos mentális függőség! És ez a legnagyobb csapda az egészben!
Nem kell ahhoz láncdohányosnak lenni, ha lelkileg függsz a szertől, akkor napi/heti/havi pár szál esetén se tudod elképzelni, hogy mi lenne veled cigi nélkül. Mihez is kezdenél az üres 5 percekben? Mi más is nyugtatna le? Mi lenne ugyanennyire élvezetes? Egyáltalán mi mást lehetne csinálni az üres időkben?
Elárulom neked: rengeteg mindent!
Számold ki egyszer!
Mennyi időd megy el egy napból cigizésre? A cigi beszerzéstől a dohányzással töltött időn át, pontosan hány órát szánsz egy napból a függőségedre?
Az Iphonoknál most már beépített funkció, hogy egy alkalmazás automatikusan méri és hetente naplózza, hogy mennyi időt töltesz a telefonodon Facebook és egyéb oldalak böngészésével. Atyaég, de jó lenne egy ilyen alkalmazás végre a dohányzásra is!!!
Számomra pl. sokkoló élmény volt, amikor először megláttam, hogy napi 1,5 – 2 órám megy el “üres netezéssel”. Ez havonta több, mint 2 nap!!! 2 teljes nap kukába dobott idő, amit soportolással, olvasással, alvással vagy a szerelmemmel tölthetnék…
Gondolj csak bele, te milyen számokat kapnál ugyanígy a cigire pazarold időre?!
Ha naponta elszívsz mondjuk egy dobozzal, az minimum napi 20 x 5 perc, azaz napi szinten 1 óra 40 perc. Gondolkodtál már azon, hogy mi minden értelmesebbet tudnál kezdeni ezzel a több, mint napi másfél óra, heti 10 és fél óra szabadidővel?
Nem is hinnéd, mi mindenre elég ez a napi plusz 1-2 óra…
Döbbenetes, de mikor az Allen Carr szemináriumok után arra kérem a dohányosokat, hogy mondják el, mi változott meg az életükben a leszokás óta, tudod mit mondanak? Szinte minden dohányos elsők közt emeli ki a szabadidőt ››
„Visszatértek az illatok és az ízek, nagyobb terhelést bírok mint korábban. Nem fulladok le olyan hamar. Nem bagószagú a ruhám, de a legjobb, hogy nem veszi el többé egy pótszer az időmet. (Napi kb.1 óra plusz minimum) És mellette még pénzt is spórolok. Kell ennél jobb?” Még több dohányos vélemény itt az Allen Carr Facebook csoportban, csatlakozz te is most ››
Szóval te mit gondolsz?
Ha azt mondom, hogy holnaptól van napi 1 óra extra szabadidőd, kérnéd? ›› Jelenetkezz be egy ingyenes Allen Carr start konzultációra, és tegyél a végleges leszokásért most!