Nem mindig akkora öröm a dohányzás még egy erős dohányos számára sem, mint ahogyan azt sokan gondolják! Szabadság, én-idő, megnyugvás, és mellette rettenetes kényszer, szégyen, bűntudat és rabság is tud lenni a cigaretta egyszerre. Hol van az a pont, amikor már szégyelled magad, hogy függő vagy? Mit jelez számodra? És hogyan profitálhatsz belőle a leszokásban? Összeszedtem neked a legfontosabb tapasztalataimat.
A dohányzást is úgy csináljuk, mint minden mást az életben
Van, aki nagyon lazán kezeli a függőségét. Nem rágódik, nem ostorozza magát. Ők szokták azt mondani, hogy:
“Senkinek semmi köze hozzá, hogy dohányzom!”
“Az én életem, az én egészségem. Azt csinálok magammal, amit akarok!”
“Imádok dohányozni, nálam ez szertartás, és büszkén vállalom!”
Van ez a bizonyos dohányos büszkeség, ami kívülről nézve egyébként teljesen jogos, hiszen valóban, kinek, mi köze egy másik felnőtt ember döntéseihez?!?
Csakhogy akármilyen büszke dohányos is valaki, van egy másik érzés is, ami előbb-utóbb szinte minden dohányosnál megjelenik: ez pedig a SZÉGYEN!
A szégyen a dohányzás kezdetétől jelen van
Nem tudom a te rászokási folyamatod hogy zajlott, de azt tudom, hogy amikor egy fiatal elkezd cigizni, hát az utolsó, akinek ezzel el fog dicsekedni, azok a szülei lesznek.
A szülők előtt a legtöbben az utolsó pillanatig titkolják, hogy dohányoznak. Az első komoly lélektani határ a függőségben az, amikor már a szüleid előtt is simán rágyújtasz. Miért? Mert áttörik benned az első szégyenfal.
Ugyanez a szégyen megjelenik aztán később egy-egy társaságban, sok-sok apró hétköznapi szituációban:
- amikor rejtegeted a kezed, mert te magadon is érzed, hogy büdös…
- amikor kint kell hagyni a gyerekedet a trafik előtt…
- amikor a legnagyobb hóban-fagyban, papucsban és nagykabátban fagyoskodsz a cigivel az ajtó előtt…
- amikor befogott orral legyezgetik maguk körül az emberek a füstöt…
- amikor már a párod arcán is azt látod, hogy szégyelli, hogy dohányzol…
- amikor az unokád nem akar puszit adni, mert cigiszagú a kabátod…
- amikor a beteg gyereked mellől is ki kell menned, hogy dohányozz…
- amikor késésben van az egész család, de neked még egy szálat akkor is el kell szívnod, hogy indulni tudj…
- amikor azon stresszelsz, hogy az ünnepi rokonlátogatás előtt is útba tudjatok ejteni egy dohányboltot…
- amikor először észreveszed, hogy a gyereked olyat játszik, hogy ropival cigizik…
Ezek mind-mind szégyenteljes pillanatok, és bizony rendkívül rosszul tudja érezni magát az ember akkor is, amikor nem tud vagy nem akar megvenni valamit a gyerekének (mondván nincs rá pénz), vagy nem jöttök ki hó végén a kosztpénzből, mire a család a fejedhez vágja, hogy és a cigire akkor miért jut???!
Ugye ismerős egy-két szituáció neked is?
A kérdés igazából csak az, hogy meddig hagyod még magad…
Soha nem kellemes élmények ezek, mégis azt mondom, minél több ismerős számodra, annál szerencsésebb a helyzeted.
Ezek a szituációk és ezek az emberek ugyanis tükröt tartanak neked. Ha ezek nem lennének, akkor a hárítás végtelenségében te is csodálatosan ellenél a cigivel.
Miért is foglalkoznál egyébként a pénzzel? Kit zavarna, hogy egyedül kell ácsorognod az étterem előtt, csak hogy rágyújthass? Kit érdekelne, hogy rossz ízű a leheleted?
Nem sorolom, hisz tudod jól miről beszélek. Ugye ismerős helyzetek?
Vannak olyan példamutató szakmák és hivatások, ahol a dohányzás mellett mindig ott a szégyen
Az orvosok, fogorvosok, ápolók, akiken sokszor még maguk a dohányostársak is megrökönyödnek, hogy “Na tessék, ő is itt van, ő is rágyújt?!” És lássuk be, van is annak egy furcsa feelingje, amikor egy tüdőgondozóban a beteggel együtt látod a nővéreket cigizni a kijelölt dohányzóhelyen!
Terapeuta kolléganőm, Anikó mesélte egyszer, hogy egy műtősnő akkor jelentkezett be hozzá szemináriumra, amikor egy életmentő operáció elhúzódott, ő pedig úgy érezte, hogy cigi nélkül egyszerűen nem tud tovább koncentrálni. Az a szégyen hozta el a leszoktató programra, hogy fontosabb tud lenni számára a cigi, mint egy ember élete!
És ha már a szakmáknál tartunk, a tanárok, óvónők, bölcsődei nevelők többsége szintén hasonló mindennapos szégyennek van kitéve.
A fiatalok gondozása, nevelése mégiscsak azt a célt szolgálja, hogy a “helyes” viselkedési mintát juttassák érvényre, és példát mutassanak. Ezzel szemben minden alkalommal, amikor egy pedagógus elzarándokol a dohányzóhelyre, a fiatalok, a nemdohányzó kollégák szemében (mégha nem is mutatják) azért ez egy kérdőjel.
Nagyon sok pedagógus páciensem pontosan ezért jön el leszokni: mert ez a folyamatos, kimondatlan szégyen válik idővel elviselhetetlenné számára.
Az vagy, aminek látod magad!
A dohányzás nagy csapdája, hogy csak kis lépésekkel, szinte észrevétlenül szövi be magát az életedbe. Sunyi módon a gondolkodásodra telepszik rá, a fejedbe fészkeli be magát, úgy, hogy egy idő után a személyiséged része lesz. Ezért (és nem a nikotin miatt) olyan nehéz megszabadulni tőle. (A mentális függőség működéséről itt részletesen is olvashatsz.)
A szégyen lehet a katalizátorod!
A szégyen rossz érzés, de nem egy rossz dolog, a segítőd tud lenni a leszokásban, mert ilyenkor kicsit kívülről láthatod önmagad. Nem tud bekapcsolni az a bizonyos dohányos büszkeséged.
A szégyenben nem egy másik emberrel, hanem saját magaddal kerülsz ugyanis szembe: “Az vagyok, aki mindig is lenni akartam? Ilyen ember szerettem volna lenni? Ilyen képet akarok mutatni magamról?”
A szégyen mindig erről a belső megmérettetésről szól: Mit látok magamról mások szemében, és mit szeretnék valójában tükrözni magamról?
Te mennyire vagy elégedett a rólad kialakult képpel?
Ha nem hagyod, hogy a szégyenérzet leromboljon, hogy elszigeteljen, hogy végleg elzárjon a függőségbe, akkor a szégyen egy komoly katalizátora lehet a leszokásodnak.
Én legalábbis látok a szégyen miatt nagyon elszánt leszokni vágyókat, akiket rettenetesen hajt a vágy, hogy ne kelljen többet szégyent érezniük a dohányzás miatt.
És sajnos látok sok olyan dohányost is, akiket megbetegít, bezár a szégyene. Akik értéktelennek, menthetetlennek, rossz embernek érzik magukat azért, mert egy függőség rabjai…
Gondolkodtál már azon, hogy te melyik vagy?
Bármelyik is jellemző rád, az Allen Carr módszer abban tud segíteni neked, hogy meglásd az igazi, nemdohányzó önmagad!
A szeminárium végére az érted meg, hogy senki nem önszántából marad évtizedekre dohányos… Senki nem rossz, gyenge vagy értéktelen ember, amiért cigizik… És senkinek nem kell szégyenkeznie azért, mert egyedül nem tud megbirkózni a függőségével!
Én kívánom neked, hogy ne kelljen soha többet szoronganod és szégyenkezned a dohányzás miatt! Ha úgy érzed, készen állsz a leszokásra, és akár a szégyen, akár más ok miatt szeretnél egy szabadabb, nemdohányzó életet, akkor jelezd felém itt, és egy ingyenes konzultációval segítünk neked elindulni a leszokás felé. ››
