Igaz történet – “Elvonási tünetek nélkül szoktam le”

  • Írta: Szász Gábor
  • 2016. augusztus 4. csütörtök
  • 1 hozzászólás.

Erős dohányos vagy? Attól félsz, hogy nem fogsz tudni leszokni több évtizednyi dohányzást követően? Félsz, hogy mi lesz veled cigi nélkül? Talán a párod is dohányzik, és elképzelni sem tudod, hogy fogod tudni megállni mellette, hogy ne gyújts rá?

Nos, ezek és még sok más félelem is jelen volt Kőrösi Orsolya gondolataiban, mielőtt részt vett az Allen Carr dohányzás leszoktató szemináriumon. Olvasd el az ő történetét, számodra is tanulságos lesz.

“42 éves vagyok, egy 11 éves kislány és egy 10 éves kisfiú édesanyja. 16 éves koromban szoktam rá a cigarettára, 25 évig dohányoztam, amíg elmentem az Allen Carr szemináriumra.  Az elmúlt 10 évben több reménytelen és sikertelen kísérletet tettem a leszokásra vagy a cigizés csökkentésére. Utáltam már, hogy dohányos vagyok, a gyerekek előtt már nem is gyújtottam rá, csak titokban, így mindig ideges voltam, mert nem tudtam, mikor tudok már végre suttyomban cigizni, hogy a gyerekek ne lássanak.

korosi_felirat

Aztán találkoztam egy ismerősömmel, akit már rég láttam és meglepően tapasztaltam, hogy egyáltalán nem gyújt rá, ő, aki láncdohányos volt azelőtt. Érdeklődésemre és kérdésemre csak egy web címet mondott, én már másnap leültem a gép elé és ott rögtön beregisztráltam magam egy szeptemberi időpontra az Allen Carr szemináriumra. 

Szeretnéd kipróbálni az Allen Carr szemináriumot? Kíváncsi vagy, hogyan lehet egyetlen nap alatt leszokni a cigiről? Gyere el az 1 órás próba szemináriumra, és kukkants bele >>

Hát, amit kaptam a szemináriumon, nagyszerű volt, végig érdekfeszítő előadás, az egy nap úgy elment, mint egy pillanat.  Miután elnyomtam azt a bizonyos utolsót, még nem voltam benne biztos, hogy tényleg az utolsó lesz. Ez 2013. szeptember 28-án történt, délután 5 órakor és azóta egyetlen szál cigit sem szívtam. Pedig a férjem akkor még erős dohányos volt. Nagyon furcsa érzés volt, igazából nem is tudtam, mi történik, mindent csináltam ugyanúgy, csak éppen nem gyújtottam rá.

Dohányos éveim alatt is sportoltam, ezt folytatom most is ugyanúgy, egyetlen kilót sem híztam az elmúlt időszakban és egyáltalán nem szenvedtem vagy sóvárogtam a cigi után. Nem lett semmilyen “pótcselekvésem” és “elvonási tünetem” sem. Mindezt úgy, hogy a férjem erős dohányos volt még mindig mellettem. Úgy érzem magam azóta, amióta leszoktam, mintha “felturbóztak” volna, tele vagyok energiával, szinte fizikailag éreztem, ahogy távoznak szervezetemből a méreganyagok. Mondanom sem kell, a gyerekeim nagyon örülnek és büszkék rám.

Már csak a férjem volt, aki a családi közösségünkben dohányzott és borzasztóan büdösnek éreztem őt mindig, miután a szaglásom visszajött és sokkal intenzívebben éreztem az illatokat, szagokat és az ízeket is. Rossz volt a tudat, hogy én is ilyen szagot árasztottam magamból.

Azóta az én láncdohányos férjem sem dohányzik, így boldog nemdohányzó család lettünk, persze a gyerekek hatalmas örömére. Azt gondoljuk, hogy erre a szemináriumra minden dohányosnak el kellene mennie, mert ilyen egyszerűen, ennyire fesztelenül és minden nehézség nélkül egyszerűen egyik percről a másikra el lehet hagyni a cigit úgy, mintha soha nem dohányoztunk volna.

Amin én és férjem (és gondolom, hogy még oly sokan mások) átmentünk, az maga a csoda. Borzasztón hálás vagyok a szemináriumnak, azóta hárman is elmentek ismerőseim közül és leszoktak és kitartóan próbálok rábeszélni mindenkit, aki dohányzik, hogy menjen el, mert nagyon megéri. Kívánok az Allen Carr szeminárium fantasztikus csapatának további sikeres munkát és hálásan köszönöm nekik, hogy szabad lettem. Őszinte tisztelettel, Kőrösi Orsolya”

A két legfontosabb ok, amiért Orsolya és a férje már boldog nemdohányzóként élnek:

  • Orsolya és a férje nem halogatták tovább a leszokást, hanem elhatározták magukat és léptek egy nagyot
  • a korábbi sikertelen leszokási kísérletek után nem próbálkoztak önerőből, különböző pótszerekkel, hanem megkeresték azt a módszert, ami bizonyítottan eredményes a dohányzás leszoktatásban, és amire garanciát is vállalnak.

Az Allen Carr módszer eredményessége független attól, hogy mióta dohányzik valaki, mennyi cigit szív, pusztán az elhatározás kell hozzá, hogy le szeretnél szokni. Vajon nálad is működne? Ha készen állsz, gyere és kérd a próba- szemináriumot, és nézd meg hogy működik.

 banner_0803_fekvo_uj

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is:

A szerző: Szász Gábor

Szász Gábor
Üdvözöllek, Szász Gábor vagyok, az Allen Carr Könnyen Leszokni a Dohányzásról Központ vezető tanácsadója. Én több mint 10 éve szoktam le a dohányzásról az Allen Carr módszer segítségével. Mivel a leszokás számomra is hihetetlen könnyedén ment a módszer segítségével, úgy döntöttem, átadom ezt más dohányosoknak is és segíteni fogok nekik/neked leszokni a cigiről. Ha követed tanácsaimat, írásaimat, hamarosan Te is le fogsz tudni szokni a cigiről.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!
A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjul kulturált hozászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.

  • Teljesen egyetértek én 2015.12.04-én voltam a tréningen azóta nem gyújtottam rá. Mindez 45 évnyi dohányzás után több kisértelen leszokásokkal tarkítva. Pedig időközben szeretett férjem is eltávozott az élők sorából, tehát ért stressz és bánat rendesen, mégsem gyújtottam rá, mert valóban nincs egy szál cigi.
    Hazudnék ha azt mondamám a nehéz időben nem fordult meg a fejemben és már már rágyújtottam mikor kinyílt a szekrény ajtó és szinte halottam a férjem hangját "ne csináld kicsim" . Tudom ez nem volt valóság mégis további erőt adott.
    Tehát azért kell egy minimális akaraterő is szerintem, de tényleg csak minimális, hogy ne legyen egy szál cigi, ha valaki ezt betartja nyert ügye van.
    Ha valaki elmegy melettem és dohányzik továbbra is azt érzem amit a leszokás pillanatától, hogy ez milyen büdös és szinte undorodom tóle. Az előző leszokási kirérleteknél meg szinte mentem a dohányos után, hogy milyen jó illata van.

    Válasz
    Várkonyiné Bódis Éva
    2016-08-3 13:08