Jelentkezz most 50.000 Ft kedvezménnyel az Allen Carr Programra, és szokj le még idén könnyen, szenvedés nélkül a dohányzásról

Ne halogass tovább, használd ki kedvezményes Újévi Nagy
Leszokási Akciónkat, szerezd meg a 22.000 Ft értékű ajándékokat!

A kedvezmény 2018.01.17. szerda 22:00 óráig érvényes:

NAP
0
-15
-9
ÓRA
0
0
PERC
-3
0
MÁSODPERC
0
-7

Érdekel az Újévi Nagy Leszokás Akció! >>

Az 50.000 Ft értékű kedvezmény csak néhány napig érvényes!

Miben más az Allen Carr módszer?

Az elmúlt években megfigyeltem egy érdekes dolgot. Bármelyik dohányos, akivel beszéltem, a leszokást egy hatalmas tragédiaként, egyfajta lemondásként fogta fel – még amikor előtte állt.

Ezzel szemben, miután részt vettek az Allen Carr szemináriumon, és sikeresen letették a cigit, egyfajta újjászületésről beszéltek. Olyan dolgokról, hogy már a szemináriumot követően néhány nap múlva is:

És hogy mi a helyzet a lemondással?

Semmi. Mindannyian úgy értékelték utólag, hogy bár korábban ők is azt gondolták, hogy mekkora áldozatot kell hozniuk, visszanézve erről szó sem volt. Sokkal inkább úgy fogták fel, hogy könnyen, szenvedés nélkül szabadultak meg egy olyan tehertől, amelyet évtizedek óta cipeltek magukkal.

Nem is csoda, hogy a leszokással az ember felszabadul és kivirul. Ám a testi feltöltődés csak az érme egyik oldala. Imádom látni az önbizalommal teli volt dohányosokat, akik új lelki erőt merítettek abból, hogy végre legyőzték ezt a szörnyeteget.

Ennek persze az egyik kulcsa, hogy a leszokás könnyű legyen. Pontosan ezt kínálja az Allen Carr szeminárium azáltal, hogy a cigivel kapcsolatos mentális kötődést megszünteti.

Úgy mentem el az előadásra, hogy egy próbát megér, de leszoktatni úgysem tudnak, hiszen én imádok dohányozni! Belevágtam, és tényleg sikerült! Az igazi büszkeség mégsem ez, hanem az, hogy a férjem, és a felnőtt gyerekem, valamint a barátaink is részt vettek a szemináriumon, és már ők is boldog nemdohányzó emberek!

Szabó Józsefné Ancsa - Gyula

55 évet dohányoztam, a végére már napi 2 csomaggal. Szilárd volt bennem az elhatározás, de éreztem, hogy valami segítség azért kell. Ekkor találtam rá az Allen Carr szemináriumra. A tanfolyam ára búsásan megtérült, de ami a legfontosabb, hogy végre tudok egy jó mély lélegzetet venni, és mivel nagy tekés vagyok már nem okoz gondot, hogy akár százszor is kigurítsam a golyót. Büszke vagyok magamra és a környezetem is az.*

Halassy László - nyugdíjas

Más dohányosok azonban nem ilyen szerencsések

Minden évben több százezer ember akar leszokni a dohányzásról. Felmérések szerint a dohányosok kétharmada le szeretne szokni a dohányzásról. Mégis nagyon keveseknek sikerül. A leszokni vágyók kudarcra vannak ítélve, ha nem a megfelelő módszert választják.

Azt már Te is tudod, hogy az akaraterővel próbálkozók közül csak legfeljebb 5% jár sikerrel. És hogy a nikotintapaszok és más gyógyszerek az esetek 80%-ában kudarcot vallanak, ráadásul mellékhatásaik is lehetnek.

Nem véletlen, hogy a dohányosok meg vannak arról győződve, hogy szinte lehetetlen leszokni, és ehhez a kínok kínját kell átélni. Éppen ezért még a leszokás gondolata is kisebb pánikot vált ki szinte minden dohányosból.

Van egy jó hírem

Az igazság az, hogy a dohányzásról könnyen is le lehet leszokni. Kérdezz csak meg bárkit, aki az Allen Carr módszerrel hagyta abba a dohányzást. Azt fogják mondani, hogy meg voltak lepődve, milyen könnyen tudták letenni a cigarettát. Rögtön a szeminárium után!

Képzeld csak el, milyen érzés lehet egyik napról a másikra kiszabadulni ebből a rabságból és újra szabadnak lenni!

Gondold el, milyen felemelő lehet, amikor újra egészségesen élsz, és könnyebben lélegzel. Milyen büszkeség tölt majd el, amikor a családod és barátaid elismerően nyilatkoznak arról, hogy végre abbahagytad a dohányzást!

Arról se feledkezz meg, hogy ez egy kitűnő befektetés. Az a pénz, amivel eddig a dohánygyárakat és az államot finanszíroztad (a 75%-os jövedéki adóval), mostantól a Te zsebedben fog maradni. És talán soha nem volt még ekkora szükség egy ilyen megtakarításra, mint most a gazdasági válság és megemelkedett törlesztőrészletek korában.

Te mire költenéd azt az évi kb. 350-420 000 Ft-ot, amit megtakarítasz azután, hogy részt veszel az Allen Carr szemináriumon, mert többé nincs szükséged cigire?

De talán nem is az egészség és a pénz az, amit az ügyfeleink legjobban értékelnek.

Hanem a szabadság!

Tedd meg az első lépést a sikeres leszokás érdekében, és jelentkezz most, kedvezményesen!

Kattints ide és foglald le a helyed most 50.000 Ft kedvezménnyel >>

Értékes garantált ajándék a 12 leggyorsabb jelentkezőnek!

Tisztelt Gábor! Köszönöm a lehetőséget és itt megragadnám az alkalmat hogy, leírjam a saját tapasztalataimat. Igazából nem tudom hogy, hogyan történik de megtörténik amire vágyik az ember. Le tudja tenni a cigarettát. Gondolom ehhez az is kell hogy, megérjen az elhatározás bennünk! 30 év dohányzás után belőlem az lett. Én büszke vagyok magamra nem köhögök azóta, pénzem megmarad/ legalább 30-40 ezer forint/hó, és energikusabb vagyok sokkal többet, és mélyebben alszom!*

Kóta Kati - Békéscsaba

Úgy mentem el az Allen Carr szemináriumra, hogy nem voltam biztos benne, hogy le akarok szokni, hisz 'szerettem' cigarettázni. 33 év dohányzás után szoktam le a cigiről, és nem hiányzik. Családtagjaim mondják, hogy büszkék rám, megemelik előttem kalapjukat 2 nagy dohányos családtag mellett így bírom. Célom a két dohányos családtag meggyőzése, hogy szánjanak rá egy napot a szemináriumra, a többi már jön magától. Tehát köszönöm a csodát ami velem történt.*

Kovács Erzsébet - Budapest

Az alábbi felvételen néhány kedves volt dohányos ügyfelünk arról mesél, milyen félelmei voltak a szeminárium előtt, hogyan élte meg a leszokást, és milyen pozitív változások következtek be az életében ennek hatására. Klikk a képre, és indítsd el a videót!

Ők is az Allen Carr módszerrel szoktak le,
miért ne próbálnád meg Te is?

  • ashtonkutcher_v2
  • anthony-hopkins_v3
  • anjelica-huston-smash-tv_v2
  • szorcsik2_v2

Olyan ismert emberek is az Allen Carr módszerrel szoktak le a dohányzásról, mint Sir Anthony Hopkins, Ashton Kutcher, Angelica Huston, Szorcsik Viktória színésznő vagy a Dumaszínház művészei.

Magyarországon 2010 óta már több mint 7000 dohányosnak segítettünk leszokni a cigarettáról. Elsősorban magánemberek fordulnak hozzánk, ám ismert nagyvállalatok, gyógyszergyárak és egészségügyi intézmények is bennünket kérnek fel a dolgozóik leszoktatására.

Emellett az elmúlt években olyan komoly szervezetek is rendszeresen felkérnek minket a munkavállalóik leszokására, mint Siófoki Kórház, a Veszprémi Kórház, a kecskeméti Mercedes gyár, a Mátrai Erőmű, a nyíregyházi Lego gyárat. Sőt, még a Dumaszínház műveszei és az Index internetes portál illetve az m1 televízió szerkesztőségénél is tartottam már leszoktató szemináriumot.

  • budapest_bank
  • Mercedes
  • Teva
  • GE
  • siofoki-korhaz-rendelointezet2
  • Eissmann

 

  • Mátrai Erőmű
  • glaxo
  • Lego
  • NI20logo3
  • jost3
  • kuehne-nagel

Miért érdemes az Allen Carr módszert választanod?

Nincs szükség akaraterőre

Minden dohányos tudja, hogy a leszokás fejben dől el. Pontosan ezen az elven működik az Allen Carr program, hiszen megszünteti a dohányosok fejében kialakult mentális kötődést a cigarettához. Megszünteti a vágyat, hogy egy dohányos rá akarjon gyújtani, ezáltal pedig nincs szükség akaraterőre a leszokáshoz. Szükség van ugyanakkor egy elhatározásra, amikor eldöntöd, hogy le szeretnéd tenni a cigit, a többit pedig bízd ránk :-)

Akár egyetlen nap alatt

Az Allen Carr Könnyen Leszokni a Dohányzásról Program három hónapot ölel át, de a legtöbb résztvevőnk már az első, egész napos szeminárium végén leteszi a cigarettát, és boldog nemdohányzó életet élnek. Néhány résztvevőnek azonban szüksége van további megerősítésre, számukra a három hónapos program alatt két, egyenként félnapos megerősítő szemináriumot tartunk. Erre azonban a résztvevőink többségének nincs szüksége, mert ők már az egynapos szeminárium során végleg leszámoltak a dohányzással.

Szenvedés nélkül

A szenvedést nem a nikotin elvonási tünetek okozzák, hanem az a mentális kötélhúzás, ami a leszokás során megy végbe a legtöbb dohányos fejében: “Rá szeretnék gyújtani, de nem akarok cigizni”. Amint megszüntetjük ezt a mentális konfliktust, megszűnik a szenvedés is. Az elvonási tüneteket pedig nevetségesen könnyű kezelni néhány egyszerű technikával. Az Allen Carr program előnye, hogy ezzel a módszerrel valóban könnyen lehet leszokni a dohányzásról.

Gyógyszerek és mellékhatások nélkül

Az Allen Carr módszer teljesen természetes: nincs szükség tablettákra, tapaszokra, rágóra, gépekre, tűkre, semmilyen segédeszközre. Így tehát mellékhatása sincs, nem kell attól félned, hogy milyen egyéb hatásai lehetnek azoknak a szereknek, amit beszedsz azért, hogy letedd a cigit. A szeminárium végén egy félórás hipnoterápiát is tartunk, hogy a tudatalattidban is meg tudjuk szüntetni a cigarettához való mentális függőséget.

Elhízás nélkül

Mivel az Allen Carr módszer a mentális függőséget is megszünteti, ezért a leszokás után nem jelentkezik hiányérzet, amit a legtöbb leszokott dohányos valamilyen pótcselekvéssel (nassolás, evés) próbál kielégíteni. A módszerrel tehát elkerülhető a leszokokás utáni elhízás is.

Nemzetközi, elismert módszer

A kimagasló sikereinek köszönhetően az Allen Carr módszer az egész világon elterjedt, ma már több mint 60 országban működnek Allen Carr Központok. Magyarországon 2010-ben kezdtük meg a tevékenységünket, és azóta több mint 7000 embernek segítettünk a leszokásban. Lakossági ügyfeleink mellett nagyvállalatok (pl Budapest Bank, Mercedes-Benz, Lego-gyár, TEVA) is bennünket kérnek fel dohányos munkavállalóik leszoktatására.

Pénz-visszafizetési garancia

Annyira hiszünk a módszer eredményességében, hogy a sikeres leszokásra pénz-visszafizetési garanciát vállalunk. Amennyiben az Allen Carr élő kiscsoportos szemináriumot követő három hónapban nem tudsz leszokni a dohányzásról még annak ellenére sem, hogy részt vettél a két darab, ingyenes, félnapos megerősítő szemináriumon, akkor kérdés nélkül visszafizetjük a befizetett részvételi díjat.

Ahogyan átgondolod ezeket az előnyöket már biztosan Te is belátod, hogy ha tényleg le akarsz szokni, akkor a legjobb és szinte egyetlen választás, hogy részt veszel az Allen Carr szemináriumon.

Az alábbi TV riportokból többet is megtudhatsz az Allen Carr módszerről

Hogyan válassz módszert a leszokáshoz?
TV2- Több, mint TestŐr című műsora

Mi az Allen Carr módszer TITKA?
Újbuda TV- Egészségmagazin műsora

Kattints ide és foglald le a helyed most 50.000 Ft kedvezménnyel >>

Vagy hívj minket telefonon a 06-80-624-426 ingyenes zöldszámon!

Mi történik a szemináriumon?

A szeminárium egy egynapos pszichoterápia, amelyen a segítségemmel megismered, hogy dohányosként pontosan mit és miért csinálsz. (Ezeken meg fogsz lepődni, de nagyon – és ezt komolyan mondom!) Részletesen foglalkozok majd a pszichológiai függőséggel, és megmutatom, hogyan szabadulhatsz meg tőle.

Tisztába tesszük azokat a tévhiteket, amelyek minden dohányost lelki fogságban tartanak, és megszüntetjük a mentális függőséget.

A dohányzásról való leszokásban ez a legfontosabb dolog, mert enélkül csak nagyon nehezen és szenvedve lehet leszokni. A többi módszer eredménye éppen azért olyan alacsony, mert egyáltalán nem foglalkoznak a lelki függőséggel. Azzal, hogy egy dohányos szeret dohányozni.

A szemináriumot én, vagy terapeuta kollégám fogja tartani. Mint tudod, én magam is 15 évig dohányoztam, de évek óta boldog nemdohányzó életet élek az Allen Carr módszernek köszönhetően. A sikeres és könnyű leszokás akkora hatással volt rám, hogy csatlakoztam az Allen Carr szervezethez, ahol egy egy évig tartó betanuláson vettem részt Londonban és Budapesten, mielőtt hivatalos Allen Carr tanácsadóként elkezdtem szemináriumokat tartani. A kollégáim szintén nagy tapasztalatú szakemberek, akik mind az Allen Carr módszerrel szoktak le a dohányzásról, mielőtt tanácsadók lettek.

Jelentkezem a szemináriumra 50.000 Ft kedvezménnyel >>

Mennyire sikeres az Allen Carr módszer

A lakossági Allen Carr szemináriumon a sikeres leszokás aránya a résztvevők körében 90%. A vállalatok részére tartott szemináriumok aránya ennél valamivel alacsonyabb, ennek oka, hogy sokszor náluk a leszokás nem saját elhatározásból születik meg.

Azért választottuk az Allen Carr szemináriumot a Budapest Bank belső leszoktató programjához, mert a módszer elismert, az eredményessége pedig tudományosan alátámasztott. Több mint 100 munkatársunk vett már részt Allen Carr szemináriumon, amely nagyon sikeres: a résztvevők 86% le is szokott a dohányzásról.*

Bugnyár Zoltán - belső kommunikációs munkatárs, Budapest Bank (forrás: TV2 riport)

Mikor és hol kerül megrendezésre a szeminárium?

Nem vagy budapesti? Semmi gond. Budapesten kívül most már 6 vidéki városban is tartunk előadást, amelyek a következőek: Győr, Pécs, Kecskemét, Szeged, Debrecen, Miskolc

A vidéki szemináriumokat egy-egy hotelben tartjuk, a pontos helyszínről a jelentkezők a szemináriumot megelőző 2 hétben kapnak tájékoztatást. A budapesti szemináriumok helyszíne pedig az irodaházunk, melynek címe: 1096 Budapest, Vendel utca 11. A vidéki városokat kb. 3-4 havonta látogatjuk.

Ha vidéken laksz, és gondot jelent számodra a Budapestre utazás, akkor feltétlenül most jelentkezz, mert több hónapot kell majd várnod, mire újra abban a városban fogunk szemináriumot tartani.

Gondolj bele, hogy ez idő alatt még mennyi pénzt költenél cigire, amit akár már meg is tudnál spórolni. Ha az utazás volt az, ami eddig megakadályozott, hogy elgyere hozzánk, akkor ezt az akadályt is elhárítottuk. Nem érdemes halogatnod, ha a közeledben lévő városban épp tartunk szemináriumot, akkor jelentkezz most!

Csoportos szeminárium időpontok:

Minden előadásunk délelőtt 10 órakor kezdődik és kb. 17:30-kor ér véget

2018. január 20. szombat Budapest – 2 szabad hely!
2018. január 27. szombat Budapest – 3 szabad hely!

2018. február 10. szombat Kecskemét – 4 szabad hely!
2018. február 17. szombat Szeged – 5 szabad hely!
2018. február 17. szombat Győr – 4 szabad hely!
2018. február 24. szombat Budapest – 4 szabad hely!
2018. február 24. szombat Debrecen – 3 szabad hely!

2018. március 3. szombat Pécs – 5 szabad hely!
2018. március 10. szombat Budapest – 4 szabad hely!
2018. március 10. szombat Kecskemét – 5 szabad hely!
2018. március 24. szombat Budapest – 3 szabad hely!
2018. március 24. szombat Miskolc – 4 szabad hely!

Résztvevők száma egy-egy szemináriumon: legfeljebb 20 fő

50 000 Ft kedvezmény – csak néhány napig beváltható az ajándékkupon!

Mennyit érne meg Neked, ha egy nap alatt leszoknál a dohányzásról és ezzel megtakarítanál évi 400-450 000 Ft-ot? Napi egy doboz cigivel számolva ugyanis ennyit füstöl el egy átlagos dohányos évente, és ennyit fogsz nemdohányzóként megspórolni.

Az Allen Carr egyéni terápia 297.000 Ft-ba kerül. Az egyéni leszoktató terápián négyszemközt csak Veled foglalkozom. Ezzel szemben a csoportos szeminárium részvételi díja ennél jóval kevesebb, 129.900 Ft résztvevőnként.

Most azonban egy különleges lehetőség keretében megspórolhatod a részvételi díjból 50 000 Ft-ot.

Ha most jelentkezel az Allen Carr programra, és beváltod az ajándékkuponodat, 129.900 Ft helyett mindössze 79.990 Ft-ért vehetsz részt a szemináriumon, így tehát megspórolsz 50.000 Ft-ot.

A jelentkezésed véglegesítéséhez 15.000 Ft előleg befizetésére kérünk a jelentkezést követően legkésőbb 5 munkanapon belül. Tulajdonképpen ezzel erősíted meg a helyfoglalásodat. A fennmaradó 64.900 Ft-ot azonban ráérsz a szeminárium napján, a helyszínen kifizetni.

A kedvezményes csomagban ráadásul az alábbi minimum 69.700 Ft értékű szolgáltatásokat INGYEN veheted igénybe:

Garantált ajándékok

Az Újévi Nagy Leszokási akcióban az alábbi fix ajándékok is Rád várnak. Az ajándékok együttes értéke több, mint 22 000 Ft, te azonban most a leszokásod mellé ingyenesen megszerezheted valamennyit.

1. Fix Ajándék: A stresszkezelés alfája és omegája hanganyag

Ebben a különleges hanganyagban, amit elektronikusan fogok elküldeni neked a stresszkezelésről és a tudatalatti elménkről beszél a téma kiváló szakértője, Kerner Tibor életmód tanácsadó. Az interjúból a hétköznapokban is jól használható tudást szerezhetsz, többek között megtudhatod:

2. Fix Ajándék: Gerilla Önéletrajz és Állásszerzési Módszerek okatatócsomag

Az oktatóanyagból megismered szinte az összes álláskeresési eszközt és technikát, és letöltheted azokat a bevált önéletrajzmintákat, amelyekkel könnyedén és hamar megtalálhatod a neked való állásokat.

Ezekre, és még sok más fontos kérdésre megtalálod a választ, ha megszerzed ezt az anyagot.

Mint tudod, ilyenkor újévkor beindul az álláspiac, talán te is épp a váltáson gondolkodsz. Ha igen, akkor ez az oktatóanyag nagy hasznodra lehet.

A kedvezményes ajánlat csak néhány napig él. 

Az Újévi Nagy Leszokási akciónk mindössze néhány napig érvényes, ezért ha nem szeretnél lemaradni a 50.000 Ft kedvezményről, érdemes minél előbb leadnod a jelentkezésedet és beváltanod a kuponodat az oldal alján az adatlap kitöltésével.

Jelentkezem a kedvezményes Allen Carr Programra >>

Pénz-visszafizetési garancia

Annyira biztosak vagyunk az Allen Carr program sikerében, hogy a sikeres leszokásra három hónapos pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.

Ha az Allen Carr egész napos szemináriumon való részvételt követő három hónapban nem tudsz leszokni a dohányzásról még annak ellenére sem, hogy részt veszel a két ingyenes, félnapos megerősítő szemináriumon, akkor kérdés nélkül visszafizetjük a befizetett részvételi díjat. A pénz-visszafizetési garanciáról garancialevelet állítunk ki, így azzal a tudattal vághatsz bele a programba, hogy semmit nem kockáztatsz. Ellenben rengeteget nyerhetsz!

40 év dohányzás után döntöttünk úgy, hogy most már így nem mehet tovább. Zavart az állandó cigiszag a ruhákon, az elpocsékolt pénz és hogy mennyire egészségtelen. Az utolsó lökést az adta meg, hogy találkoztunk az Allen Carr módszerrel és kíváncsiak lettünk, mert korábban többször is próbáltunk leszokni, de nem sikerült. Az Allen Carr szemináriumon viszont a leszokás egyszerűbb volt, mint gondoltuk: nem voltak elvonási tüneteink így nem is szenvedtünk. És a családunk is nagyon büszke ránk.*

Jávor András és felesége - Budapest

Az Allen Carr szeminárium előtt nagyon féltem, hogy mihez fogok kezdeni cigi nélkül, de egy pillanatig sem szenvedtem a hiányától! Ami igazán megdöbbentő volt számomra, hogy milyen hamar érzékeltem a szervezetemben zajló változásokat: már a leszokás utáni harmadik naptól felére csökkenthettem a szapora szívverésre szedett gyógyszert, könnyebben vettem a levegőt, eltűnt a szürkeség az arcbőrömről. Még egy fontos dolog: egy dekát sem híztam!!! Köszönöm Szász Gábor, hogy megmutattad a helyes utat!*

Molnár Erika - Baracska

4 hónappal ezelőtt vettem részt a veszprémi szemináriumon, és még akkor is hihetetlennek tűnt a leszokás sikere, mikor kiléptem a kapun. Aztán teltek az órák és a napok, és valahogy világossá vált az egész, és védekezni tudtam a tanultakkal a nikotin utáni vágy ellen.Köszönöm az Allen Carr módszernek, hogy felnyitották a szemem és mára már a boldog nemdohányzók körét gyarapíthatom. Azóta jobb a közérzetem, energikusabb vagyok, felszabadultabb, színesebb, illatosabb, ízletesebb a világ. :-)*

Egyed Zsanett - Veszprém

Hogyan tudsz jelentkezni?

Az oldal alján található űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni a kedvezményes dohányzás leszoktató szemináriumra, ahol ki tudod választani a számodra megfelelő időpontot és helyszínt is.

Most tehát 129.900 Ft helyett 50.000 Ft kedvezménnyel, mindössze 79.990 Ft-ért tudsz jelentkezni a bizonyítottan eredményes Allen Carr dohányzás leszoktató szemináriumra, amire pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.

Mint említettem, a jelentkezésed véglegesítéséhez 15.000 Ft előleg befizetésére fogunk kérni. Az előleg befizetését kétféle módon intézheted.

1) Az előleget rendezheted utánvétes fizetéssel, ebben az esetben egy START csomagban postai futárral kiküldjük Neked a szemináriummal kapcsolatos tudnivalókkal. A 15.000 Ft előleget a futárnak tudod kifizetni, aki erről bizonylatot ad át Neked.

2) Lehetőséged van bankkártyával is befizetni a 15.000 Ft előleget. Ebben az esetben emailben küldjük ki a szemináriummal kapcsolatos tudnivalókkal. A kártyás fizetéshez egy nemzetközi bank 100%-ig biztonságos rendszerét használjuk, ami teljesen megbízható és a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működik. (Több éve használjuk, és még soha nem volt vele probléma.)

(Kérlek, hogy a regisztrációkor utánvétes fizetés esetén postázási címnek olyan címet adj meg, ahol a futár napközben el tud érni! A START csomagot a Magyar Posta Logisztika futárszolgálat fogja házhoz vinni, és ha esetleg mégsem lennél otthon a kiszállítás időpontjában, a helyi postán akkor is át fogod tudni venni a küldeményt. Ebben az esetben a postán kell majd az előleget kifizetned az átvételkor.)

A részvételi díj fennmaradó részét a szeminárium napján a helyszínen fogod tudni rendezni készpénzben.

Kérlek, minél előbb add le a jelentkezésed, mert a kedvezményes lehetőség hamarosan, 2018.01.17. szerda 22:00 órakor lejár:

NAP
0
-15
-9
ÓRA
0
0
PERC
-3
0
MÁSODPERC
0
-7

Kérlek, töltsd ki most ezt a kockázat nélküli jelentkezési lapot!

"Rendben, kipróbálom ezt a módszert, mert a pénz-visszafizetési garancia miatt tényleg nem veszíthetek semmit. És ha le tudnék szokni, ráadásul szenvedés nélkül, az tényleg nagyszerű lenne."

Szeminárium kedvezményes áron:129.900 Ft helyett 79.990 Ft 79 990 Ft
Legalább egy terméket rendelnie kell!

Hogyan szeretnéd fizetni a 15 ezer Ft előleget?

Kérjük add meg a fizetési módot!
Plusz ingyenes ajándékok
  • A stresszkezelés alfája és omegája hanganyag (értéke 9.900 Ft)
  • Gerilla Önéletrajz Módszerek könyv és önéletrajz- és motivációs levél minták (értéke 11.990 Ft)

Mikor szeretnél jönni?

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Személyes adatok

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Postázási adatok

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Számlázási adatok

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire ezen az oldalon nem kaptál választ, akkor nyugodtan hívj minket a 06 80 624 426-os ingyenes zöld számon munkaidőben, vagy írj nekünk e-mailt a szasz.gabor@allencarr.hu e-mail címre, és örömmel segítünk neked.

Teendőid bankkártyás fizetésnél

  1. Töltsd ki a bal oldali űrlapot,
  2. fizesd ki bankkártyával az előleget, és
  3. KÉSZ VAGY, már le is foglaltad a helyed a szemináriumra! 
bankkartya-ikon

BIZTONSÁGOS (SSL) BANKKÁRTYÁS FIZETÉS

A bankkártya adataidat nem ismerjük és nem is tároljuk. Az itt megadott bankkártyaadataid egy titkosított csatornán keresztül, kódoltan továbbítjuk a bankfióknak. Az internetes kártyás fizetés ma már olyan biztonságos mintha egy boltban vásárolnál kártyával.

padlock-ikon

A MULTIK IS EZT HASZNÁLJÁK

A fizetésért a nemzetközileg is elismert és szuperbiztonságos Braintree felel. Nem csak Mi választjuk egyébként a Braintree-t, hanem más híres, milliárdos forgalmú cégek is, mint az Uber, az AirBNB, vagy a GitHub. Braintree logo

kerdes-ikon

KÉRDÉSED VAN? SEGÍTÜNK

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire ezen az oldalon nem kaptál választ, akkor nyugodtan hívj minket a 06 80 624 426-os ingyenes zöld számon munkaidőben, vagy írj nekünk e-mailt a szasz.gabor@allencarr.hu e-mail címre, és örömmel segítünk neked.

Segítség bankkártyás fizetéshez:

bankkartya-elso

A bankkártya számod 12-19 db számból állhat, a fenti mintán látható helyen keresd. A lejárat általában a kártyádon “Valid thru 01/17” jelöléssel található. A lejáratból az első két szám a hónap, a második kettő az év. A megrendelő űrlapon az évet 4 számjegyű formátumban írd be kérlek (pl.: 2017)

bankkartya-hatso

A bankkártyád CVV kódja a hátlapon található, csak 3 számjegyből állhat. Általában egy fehér kis téglalapon belül található.

Mi fog történni a jelentkezés után?

A jelentkezés után kapni fogsz egy visszaigazoló emailt. Ha ez az email nem érkezik meg hozzád 3 percen belül, akkor a jelentkezésed nem volt sikeres. Ez esetben, kérlek próbáld meg még egyszer kitölteni az űrlapot, vagy küldd el email-ben az adataidat és a kiválasztott szemináriumot a szasz.gabor@allencarr.hu email címre.

Miután kitöltötted a fenti jelentkezési lapot, egy visszaigazoló üzenetet fogok küldeni, amelyben megerősítem a jelentkezésed. Ezt követően utánvéttel tudod fizetni a 15.000 Ft előleget. Ennek pusztán annyi a szerepe, hogy így fogom tudni tartani a helyedet az általad kiválasztott időpontra. (Amennyiben bármi ok miatt a szeminárium előtt legalább 7 nappal lemondanád a részvételt, az előleg teljes egészében visszajár.)

Amint megérkezett az előleg-befizetés, egy újabb üzenetben küldöm el a szemináriummal kapcsolatos összes tudnivalót. Olyan információkat például, hogy hogyan lehet megközelíteni a helyszínt, hol lehet parkolni, hogyan készülj a ‘nagy napra’ stb.. Amennyiben bármikor is kérdés merülne fel Benned, akár a jelentkezés előtt, akár utána, kérlek nyugodtan hívd a munkatársaimat a 06-80-624-426 ingyenes telefonszámon, minden kérdésedre szívesen válaszolnak.

Ha az szimpatikusabb, a jelentkezésedet telefonon is leadhatod. A szám tehát: 06-80-624-426 és minden hálózatból ingyenesen hívható. Gyere el a szemináriumra, hogy végre megszabadulj a dohányzástól, és egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, anyagiakban is gazdagabb életet élhess.

Várlak szeretettel:

Szász Gábor

vezető tanácsadó
Allen Carr Dohányzásról Leszoktató Központ

u.i. Nézd, a szemináriumra való jelentkezéssel Te csak nyerhetsz. Mert amikor leszoksz a dohányzásról, három hónap alatt megtérül a részvételi díj. Ne várj tovább, jelentkezz most!

u.u.i. Ha esetleg telefonon szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, kérlek hívd nyugodtan munkatársaimat az ingyenesen hívható 06-80-624-426 telefonszámon. 

Jelentkezem a szemináriumra 50 ezer ft kedvezménnyel >>